Index Vakbarát Hírportál

Komoly pénzbírságot kapott a villogó mentőautó elől lehúzódó sofőr

2022. október 13., csütörtök 21:56

Az egészségügyi dolgozóknak akart segíteni az a férfi, akit 130 fontra (több mint 60 ezer forint) büntettek azért, mert besorolt a buszsávba, amikor elengedte a mögötte érkező mentőautót.

A Londonban élő James Sheridan-Vigor néhány pillanatig a buszsávban közlekedett, hogy ne tartsa fel a mentőket. A férfi fellebbezett a döntés ellen, írja a Daily Mail. Miután az interneten megosztotta a történetét, sokan Sheridan-Vigor pártjára álltak, a felháborodott autósok azt állították, hogy „szégyen”, hogy valakit megbüntethetnek azért, mert segít „a mentősöknek életet menteni”.

Az ingerült autós most a törvény megváltoztatására szólít fel, hogy ne kelljen több embert megbírságolni azért, mert megpróbál kitérni a mentőautó útjából.

A megbírságolt nagymamának nem kellett fizetnie

Magyarországon szintén nagy felháborodást váltott ki egy autós ügye: a hatóság megbírságolta az unokája életét megmentő nagymamát. Az idős hölgy első fokon közigazgatási bírságot kapott, másodfokon azonban Budapest rendőrfőkapitánya megsemmisítette a bírság kiszabásáról rendelkező határozatot.

A nagymama fellebbezéséből kiderült, hogy azért húzódott félre, mert a hátsó ülésen utazó unokája fuldokolni kezdett. És bár a KRESZ előírásai csak kivételes esetben engedik meg a leállósáv igénybevételét, és a jogszabály még a rosszullétet sem sorolja ide, Budapest rendőrfőkapitánya az eset összes körülményét figyelembe véve megszüntette a közigazgatási hatósági eljárást, egyben elrendelte a fellebbezési illeték visszatérítését – közölte a rendőrség.

Rovatok