Index Vakbarát Hírportál

Több ezer ember tüntetett Tunézia fővárosában

2022. október 15., szombat 21:23

A megmozdulást több ellenzéki párt, köztük a mérsékelt iszlamista Ennahda szervezte Tunisz központjában. Tunézia ugyanis súlyos gazdasági válságban van.

Ezrek vonultak szombaton a tunéziai főváros, Tunisz utcáira Kaisz Szaíd elnök politikai reformjai, valamint az országot markában tartó, egyre súlyosbodó gazdasági válság ellen tüntetve. A tüntetők hangosbemondókkal szólították fel Szaídot a távozásra.

Tunézia súlyos gazdasági krízisben van. Hetek óta hiánycikk az alapvető élelmiszernek számító rizs és cukor, sőt időlegesen a palackozott víz vásárolható mennyiségét is korlátozták. Újabban pedig üzemanyaghiány is fellépett.

A kormány az ukrajnai konfliktus mellett spekulánsokat vádol a kialakult helyzetért, akik felhalmozzák az élelmiszereket, hogy aztán drágán adhassák el a feketepiacon.

Gazdasági szakemberek ugyanakkor a rossz költségvetési politikát, valamint a vezetés elhúzódó tárgyalásait hibáztatják a Nemzetközi Valutalappal (IMF).

Az államcsőd elkerülése érdekében Tunézia milliárdos mentőcsomagot igényelt az IMF-től, amely viszont olyan népszerűtlen reformok végrehajtását követeli cserébe, mint a felduzzadt köztisztségviselői kar béreinek befagyasztása, valamint az energia- és élelmiszer-támogatások megkurtítása.

Gazdasági és belpolitikai válság egyszerre

Az ellenzéki politikusok beszédeikben élesen bírálták a számos tunéziai állampolgárnak fájdalmas megszorítások tervét. Sok embernek már most komoly gondot okoz az időközben rekordértéket elérő, 9 százalékos infláció az országban. A nehézségek miatt egyre több tunéziai vág neki egy jobb élet reményében a veszélyes tengeri átkelésnek Európába.

Tunézia az elmúlt időszakban gazdasági és belpolitikai válságba jutott. Szaíd tavaly nyáron feloszlatta a parlamentet, rendeleti kormányzást vezetett be, és átírta a 2011-es forradalmi eseményeket követően összeállított demokratikus alkotmányt. Arra hivatkozott, hogy az országot ki kell vezetni az elmúlt évek bénultságából.

Az új alkotmányt a július végi népszavazáson a szavazók elsöprő többséggel elfogadták.

Az ellenzéki pártok puccsal vádolják az elnököt, és azt állítják, hogy az új alaptörvény visszalépés az egyeduralom felé – számolt be az MTI. 

Rovatok