Index Vakbarát Hírportál

Egy tizenkét éves párizsi kislány holttestére találtak egy bőröndben

2022. október 17., hétfő 21:32

Otthona előtt hagyták egy tizenkét éves kislány holttestét egy bőröndbe rejtve, Párizs északkeleti részén. Az ügyben a francia rendőrség is nyomoz.

A gyanú szerint a kislányt, Lola Daviet-t megerőszakolták és meg is kínozták a halála előtt. Az ügyben eddig két gyanúsítottat hallgattak meg hétfőn a bíróságok: egy huszonnégy éves hajléktalan nőt és egy negyvenhárom éves férfit. Egyes értesülések szerint azonban a rendőrség további két embert is kihallgatott. Az ügy első számú gyanúsítottja a hajléktalan nő – írja a The Guardian

Térfigyelő kamerák rögzítették a jelenetet, amint az első számú gyanúsított pénteken fél négy körül egészen hazáig követte az iskolából hazaigyekvő kislányt. A helyiek beszámolója szerint a nő később egy nagy méretű műanyag bőröndöt húzva járkált a környéken. Ezt a bőröndöt találta meg később egy másik hajléktalan egy lakótömb előtt, nem messze a kislány otthonától. 

A kislány halálát fulladás okozta – állapította meg a boncolási vizsgálat. Az ügy első számú gyanúsítottjaként feltüntetett hajléktalan nőről egyelőre annyit lehet tudni, hogy vagy az utcán, vagy pedig a nővérénél tartózkodik, többféle mentális betegséggel is küzd, és a nővére abban a háztömbben él, amelyben Lola Daviet is lakott a szüleivel. 

A második számú gyanúsítottként feltüntetett férfi valószínűleg a kislány holttestének szállításában vehetett részt. Az eddigi vizsgálatok alapján a gyilkosságnak nem volt indítéka.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma.  Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok