Index Vakbarát Hírportál

Aleksandar Vucsics: A Nyugat Szerbia fennmaradását fenyegeti

2022. október 17., hétfő 21:23

A szerb elnök arról beszélt, hogy jelenleg nincs még egy olyan ország, amely annyira nehéz helyzetben lenne, mint Szerbia, pedig szerinte ők senkinek sem ártottak.

Szerbia elnöke, Aleksandar Vucsics szerint országát indokolatlanul támadják az Európai Unió illetékesei, nyomást helyezve rájuk az oroszellenes szankciók miatt azzal, hogy „vagy a jövőt választják, vagy a történelem jó oldalára állnak”.

Ha azt gondolják, elegendő lenne, ha azt mondanánk, Szerbia holnap bevezeti a szankciókat Oroszország ellen, nem, mindössze öt-hat napig veregetnék a vállunkat

– vélekedett a szerb elnök, majd hozzátette: „Pillanatnyilag ezt husángként használják, hogy minden fórumon bennünket ütlegeljenek, mert a nagyobbal és erősebbel nem bírnak el, ezért teszik ezt egy kis országgal, Szerbiával. Majd pedig azt tennék velünk, amivel Oroszországot vádolják, hogy mit tesz mással”.

Vucsics később kifejtette azt is, mi az, amit a Nyugat „a történelem jó oldalának” gondol.

A történelem jó oldala az, hogyha lemondunk Koszovóról és Metóhiáról, mert csak akkor kaphatunk egy kicsike ajándékot, habár nem árulták el nekünk, mi lenne az a kis ajándék, de mégiscsak kicsi lenne. Engem senki sem fenyeget azért, mert Szerbia elnöke vagyok, hanem Szerbiát és annak fennmaradását fenyegetik, méghozzá kendőzetlenül

– magyarázta az elnök.

Vucsics arra is kitért, hogy az Európai Unió elvárásai szerint Szerbia eltörli a vízummentességet bizonyos országok polgáraival szemben.

Semmi gond, eltöröljük a vízummentességet. Semmi gond, összehangoljuk politikánkat. Szerbiával lenne a probléma? Azt hiszik, ez elég lesz? Még hírértéke sem lesz. És ha szankciókat vezetünk be, csak azért, mert van egy ország, ami zavarja őket, hogy önállóan gondolkodik, közben meg nem ártott senkinek se

– sorolta a kérdéseket Vucsics a Szabad Magyar Szó szerint.

Zárásképp elmondta: ha van még egy ország, amely nehéz helyzetben van, még annak is könnyebb most, mint Szerbiának.

Az elmúlt 23 évben nem voltunk ilyen nehéz helyzetben, pedig senkinek sem ártottunk

– állapította meg Vucsics.

A szerb elnök nemrég arról beszélt, attól fél, nem tudja majd megtartani országát, ugyanis egy „újabb sztálingrádi csatára” számít. Aleksandar Vucsics szerint egy nagyon nehéz korszak előtt áll Szerbia, még a kilencvenes éveknél is nehezebb lehet.

(Borítókép: Aleksandar Vucsics. Fotó: Ludovic MARIN / AFP)

Rovatok