Index Vakbarát Hírportál

Giorgia Meloni lett Olaszország miniszterelnöke

2022. október 21., péntek 18:51

Azonnal, további egyeztetések nélkül elfogadta a miniszterelnöki megbízatást Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FDI) elnöke a Sergio Mattarella államfővel tartott újabb találkozón, a kormány szombat délelőtt teszi le az esküt − közölte az elnöki palota főtitkára pénteken.

Giorgia Meloni személyesen olvasta fel a sajtónak a miniszteri névsort. Az FdI két szövetségese, a Liga és a Hajrá, Olaszország (FI) adja a két kormányfőhelyettest. Egyikük Antonio Tajani, az FI politikusa, aki egyben a külügyminiszter is lesz, a másik Matteo Salvini, a Liga vezetője, aki a kikötőkért is felelős infrastrukturális tárcát vezeti majd − írta meg az MTI. 

A gazdasági minisztérium élére Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa kerül, a belügyminiszter Matteo Piantedosi prefektus lesz.  

Több minisztérium hatásköre bővül, újdonságnak számít a születési politikáért is felelős családügyi, valamint a fogyatékossággal élőkért felelős minisztérium. A volt szicíliai kormányzó, Nello Musumeci vezeti a Dél-Olaszország felzárkóztatásáért felelős minisztériumot, amely mostantól a tengeri politika hatáskörét is megkapja. A gazdasági fejlesztési minisztérium új nevében az szerepel, hogy a vállalatokért és az olasz nemzeti termékek védelméért is felelős. A mezőgazdasági minisztérium nevében feltüntetik, hogy a tárca biztosítja az élelmiszerszuverenitást.

Mint azt megírtuk, Rómában terjedő pletykák szerint Giorgia Melonit azért illetik kritikával korábbi szövetségesei, mert fajsúlyos végrehajtó hatalmat szeretne létrehozni, ehhez pedig nem politikusok kellenek a fontos minisztériumokba, hanem technokraták. 

A soron következő olasz kormány egyik legnagyobb kihívása a helyreállítási alapból származó uniós pénzek lehívása lesz a szükséges reformokkal együtt, amelyeket végre kell hajtania. A Draghi-kormány folyamatosan halogatta a dolgot, késlekedett a program végrehajtásával, ezért az ő kormányának kell szembenéznie ezzel – állította Giorgia Meloni.

Az Olasz Testvérek vezette jobboldali koalíció nyerte a szeptember 25-i parlamenti választásokat. Az államfő csütörtökön és pénteken konzultált a pártokkal

Rövid volt az idő, alig egy hónap telt el a választások óta: a választás eredménye egyértelműnek bizonyult, és gyors kormányalakításra volt szükség a belföldi és nemzetközi helyzet miatt, ami teljes jogú és működőképes kormányt sürgetett

– nyilatkozta Sergio Mattarella, aki köszönetet mondott Mario Draghi távozó kormányfőnek.  

Holnap letesszük az esküt, és utána mindannyian megkezdjük a munkát Olaszországért és az olaszokért

– írta közösségi oldalán Matteo Salvini.

Novák Katalin köztársasági elnök Facebook-oldalán gratulált.

Az imént beszéltem telefonon régi barátommal és szövetségesemmel Giorgia Melonival. Ezúton is szeretnék gratulálni Olaszország első leendő női miniszterelnökének kormányalakítási megbízásához. Jó, hogy a jövőben is számíthatunk egymásra!

– fogalmazott Novák Katalin.

(Borítókép: Giorgia Meloni 2022. október 21-én a római Quirinale-palotában. Fotó: Angelo Carconi / ANSA / AFP)

Rovatok