Index Vakbarát Hírportál

Rishi Sunak lett az új brit miniszterelnök

2022. október 24., hétfő 15:04

Miután a megadott határidőig – vagyis helyi idő szerint hétfő délután 2 óráig – csak Rishi Sunak teljesítette a kormányfővé választáshoz szükséges feltételt, amely szerint legalább 100 támogatót kell szereznie a 357 fős Konzervatív Párt képviselői közül, így az indiai származású politikus lett az új brit miniszterelnök. Sunakot már délelőtt a konzervatív frakció több mint fele támogatta.

Sunakkal szemben a legesélyesebbnek Penny Mordaunt ígérkezett, aki az eredményhirdetés előtt néhány perccel visszavonta jelölését. A korábbi miniszterelnök, Boris Johnson vasárnap jelezte, nem indul a kormányfőválasztáson. Előzőleg állítólag Sunak és Johnson hosszú órákon át egyeztetett, de nem sikerült dűlőre jutniuk. Valószínű, hogy a Johnson indulását támogató mintegy 56-60 tory képviselő is beállt az egykori pénzügyminiszter mögé.

Miután a legrövidebb ideig hivatalban volt brit miniszterelnök, Liz Truss a múlt héten bejelentette lemondását, a konzervatívoknak gyorsan kellett lépniük, hogy találjanak egy Trussnál komolyabb vezetőt. Már csak azért is, mert semmiképpen sem akarnak a toryk ebben a morális és gyenge népszerűségi állapotban nekimenni egy előrehozott választásnak. Egyre kínosabb számukra a tény, hogy immár hat év alatt az ötödik konzervatív kormányfőt adják, csak ebben a választási ciklusban a harmadikat (David Cameron, Theresa May, Boris Johnson, Liz Truss).

Éppen ezért Sir Graham Brady, a konzervatív alsóházi képviselők alkotta 1922 Bizottság – a vezetőválasztási folyamat megszervezéséért is felelős szakpolitikai frakciótestület – elnöke azonnal bejelentette, hogy csak azok indulhatnak jelöltként Liz Truss megüresedett székéért, akik hétfő délután 2 óráig megszerzik legalább száz konzervatív parlamenti képviselő ajánlását. Ha a feltételt csak egy jelölt teljesíti, akkor ő lesz az új kormányfő, egyben a Konzervatív Párt elnöke. Ez pedig be is következett Sunak esetében, így nincs további korteskedés.

Sunak egyébként már a hétvégén nagyon eltökélt volt abban, hogy megszerzi a pártelnöki, egyben a kormányfői széket. Jelöltségét bejelentő Twitter-bejegyzésében azt mondta, az Egyesült Királyság komoly gazdasági válsággal néz szembe. Mint írta:

pártunk mostani döntése fogja meghatározni, hogy a következő generációnak jobb lehetőségei lesznek-e, mint az előzőnek.

„Ezért indulok, hogy én legyek az önök következő miniszterelnöke és a Konzervatív Párt vezetője. Rendbe akarom hozni a gazdaságunkat, egyesíteni a pártunkat, és eredményeket akarok elérni az országunk számára” – tette hozzá Sunak. 

De hogyan került ilyen kaotikus állapotba Nagy-Britannia?

Elődjét, Liz Trusst 2022. szeptember 5-én választották meg a Konzervatív Párt élére. A kormányalakítás után, szeptember 23-án pénzügyminisztere, Kwasi Kwarteng bejelentett egy 45 milliárd fontos, fedezet nélküli adócsökkentési programot, amelynek része volt egy példátlan mértékű támogatás is az energiaszámlákra. Az azonban nem derült ki, hogy mi lesz a fedezete a miniköltségvetésnek.

A javaslattal nagyon sok konzervatív képviselőt haragított magára, akik már az ellenzéki Munkáspárttal kezdtek egyeztetést arról, hogy miként akadályozhatnák meg Liz Truss terveit. A pénzügyminiszter tervezete iszonyatos kavarodást okozott a pénzügyi piacokon. Gyakorlatilag megingott a nemzetközi bizalom a brit gazdaságban. A font azonnal komoly esésnek indult, és történelmi mélypontra süllyedt a dollárral szemben.

A TERVEZETT LÉPÉS FELHAJTOTTA A HITELFELVÉTELI KÖLTSÉGEKET ÉS A JELZÁLOGKAMATOKAT, ÉS ARRA KÉNYSZERÍTETTE A BANK OF ENGLANDET, HOGY BEAVATKOZZON, ÉS HOSSZÚ LEJÁRATÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEKET VÁSÁROLJON.

Végül a piacok megnyugtatására és a bizalom visszaszerzése érdekében Truss 38 nappal a kinevezése után menesztette pénzügyminiszterét, és helyére Jeremy Huntot jelölte, aki nem sokkal később visszavonta elődje társaságiadó-csökkentési javaslatát.

De ki is az a Rishi Sunak?

Rishi Sunak az Egyesült Királyság első színes bőrű miniszterelnöke. Indiai származású, szülei Kelet-Afrikában, ő viszont már Southamptonban született. Egyetemi éveit Oxfordban és a Stanfordon töltötte. Roppant gazdag, hiszen felesége az indiai milliárdos, az infokommunikáció területén meggazdagodott N. R. Narayana Murthy lánya, Akshata Murthy. Két lányuk született. Családi vagyona komoly támadási felület lehet Sunak számára. 

Mielőtt a politikai színtérre lépett volna, a Goldman Sachs befektetési bank elemzője volt, majd egy fedezeti alapkezelő cégnél dolgozott. 2015 óta képviselő és Boris Johnson kormányában pedig pénzügyminiszter volt  2020 és 2022 között. Javára írják, hogy már válságkezelésben is bizonyított: a koronavírus-járvány idején több népszerű intézkedés is hozzá kapcsolódik. Ilyen volt például a szabadságolási rendszer és az éttermekben történő étkezési kedvezmények bevezetése.

Sunak folyamatosan a hagyományos konzervatív gazdasági értékekhez való visszatérést hirdeti,  vagyis az óvatos fiskális politikát preferálja, ezért is szimpatikus a toryk között. Másfelől azonban – ellentétben elődjével – a konzervatívok mérsékeltebb szárnyához tartozik.

(Borítókép: Rishi Sunak 2021. október 4-én. Fotó: MTI / EPA / Neil Hall)

Rovatok