Index Vakbarát Hírportál

Ezúttal csokitortával csaptak le az aktivisták, III. Károly király volt a célpont

2022. október 24., hétfő 19:45

Környezetvédő aktivisták csokitortával kenték össze III. Károly brit király viaszszobrát hétfőn a londoni Madame Tussauds panoptikumban.

A két aktivista vásárolt jegyet, tehát legálisan jutott be a múzeumba. Megkeresték az új brit uralkodó viaszmását, majd az arcába két csokitortát nyomtak. Mielőtt ezt megtették, levették a felső ruhájukat, pólójukon „Just Stop Oil” felirat volt. III. Károlyról közismert, hogy lelkes környezetvédő.

Az egyik demonstráló felidézte Károly még walesi hercegként 2019-ben elmondott beszédét, melyben azt hangoztatta, hogy „az unokái korosztályát képviselő fiatalok ma már nem szavakat, hanem azonnali cselekvést várnak el a környezetvédelmi ügyekben”. Az aktivista hozzátette, a tudomány álláspontja és a kérésük világos: 

állítsák le az új nyersolaj- és gázkitermelési projekteket!

A londoni rendőrség közlése szerint az akciót a 20 éves Eilidh McFadden és a 29 éves Tom Johnson követte el. A rendőrök négy embert igazoltattak az eset miatt rongálás gyanújával.

A Madame Tussauds múzeum szóvivője megerősítette a rongálás tényét, hozzátéve, hogy az érintett viaszszobor kivételével a múzeum továbbra is látogatható, nem zár be.

A Just Stop Oil környezetvédelmi szervezet közleményt adott ki, amelyben magára vállalta a cselekmény elkövetését. Október elején kezdték el akciósorozatukat, melynek célja a londoni hétköznapok megbénítása, lassítása. Az ellen tiltakoznak, hogy a brit kormány az energiaellátási kockázatok csökkentése végett új nyersolaj- és gázkitermelési engedélyek kiadását tervezi.

Van Gogh- és Monet-festményt is megrongáltak

Nemrégiben paradicsomlevessel öntötték le Vincent van Gogh Napraforgók című festményét a brit Nemzeti Galériában, továbbá festékszóróval rongálták meg egy Aston Martin kereskedés homlokzatát.

Vasárnap egy másik környezetvédő csoport, a magát Utolsó generációnak nevező szervezet hasonló akciót hajtott végre a potsdami Barberini Múzeum, ahol Claude Monet Szénaboglyák című festményét öntötték le burgonyapürével. A festményt 2019-ben 110 millió dollárnak (mai árfolyamon 45,6 milliárd forintnak) megfelelő áron adták el.

Rovatok