Index Vakbarát Hírportál

Tüzet nyitottak a zarándokokra, tizenhárman meghaltak, negyvenen megsérültek

2022. október 26., szerda 20:44

Fegyveresek rátámadtak egy síita szentélyre a dél-iráni Sirázban, legalább tizenöt embert megöltek − jelentette az IRNA iráni állami hírügynökség.

Az állami televízió úgy tudja, hogy a támadásnak tizenhárom halálos áldozata és negyven sebesültje van − közölte az MTI. A hírügynökség „takfiri terroristáknak” nevezte a támadókat, ez a többségében síiták lakta Iránban a szunnita iszlamista fegyveres csoportok hivatalos elnevezése.

A támadók egy autóból ugrottak ki, és tüzet nyitottak a zarándokokra és az alkalmazottakra Sirag sah síremléke előtt − jelentette a hírügynökség szemtanúkra hivatkozva. A rendőrség két terroristát őrizetbe vett, a harmadik után kutatnak.

Az IRNA később Iszmail Mohebbipúr tartományi helyettes kormányzóra hivatkozva azt írta, hogy a támadást egyetlen fegyveres követte el, aki maga is megsebesült. A Tasnim félhivatalos hírügynökség úgy tudja, hogy több nő és gyermek is van az áldozatok között.

A helyi hagyományok szerint sok látogatója volt szerdán a szentélynek. A támadást ráadásul délután követték el, amikor a legtöbb látogató volt a szentélyben.

Rovatok