Index Vakbarát Hírportál

Négy miniszter ellen emeltek vádat a szomszédban

2022. október 27., csütörtök 06:59

A szervezet bűnözés elleni ügyészség a korábbi kormánytagok ellen hatalommal való visszaélés miatt indítványozta a vádemelést – adta hírül a horvát köztelevízió.

A horvát közszolgálati televízió úgy értesült, hogy négy további kormánytag is a vádlottak között van. A vádirat szerint a volt építésügyi, területtervezési és állami vagyonkezelési miniszter, a korábbi kormány gazdasági minisztere, Darko Horvat 2018-ban arra utasította helyettesét, Anna Mandacot, hogy a vissza nem térítendő 2,6 millió kunás – 141 millió forintos – állami támogatás elosztásában meghatározott személyeket részesítsen előnyben.

A nemzeti kisebbségek lakta területeken a kis- és közepes vállalkozások számára hirdették meg a programot, aminek nyertesei a hatósághoz eljuttatott információk szerint csak azok az érintettek lehettek, akik a korábbi kabinet tagjaival, például a tárcavezetővel, vagy Tomislav Tolusic mezőgazdasági miniszterrel, Boris Milosevic miniszterelnök-helyettessel jó kapcsolatot ápoltak és a részükről javaslat érkezett a támogatás kiutalására – adta hírül a HRT

A horvát nyugdíjpénztár igazgatójaként Josip Aladrovicot, az egykori munkaügyekért és nyugdíjrendszerért felelős minisztert pedig azzal vádolják, hogy 2018–2019-ben két személyt elhelyezkedését protekcióval segítette elő. A jelenlegi kormányfőtől Andrej Plenkovictól Darko Horvat saját maga kérte miniszteri feladatai alóli felmentését. A 2020-ban megalakult új horvát kormányban a vádlottak közül egyedül Tolusic nem kapott pozíciót. 

(Borítókép: Darko Horvat 2020. február 11-én. Fotó: Stipe Majic/Anadolu Agency via Getty Images)

Rovatok