Index Vakbarát Hírportál

Egyszerre négy lengyelországi település szabadult meg a kommunizmus emlékétől

2022. október 27., csütörtök 13:19

Egyszerre négy, Lengyelország különféle részeiben fekvő községben bontották le a Vörös Hadsereg emlékművét, az eseményt élőben közvetítették a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján.

Karol Nawrocki, az IPN elnöke személyesen jelen volt a dél-lengyelországi Glubczyce városban álló emlékmű eltávolításán. Sajtóértekezletén aláhúzta: a szobor az olyan rendszert jelképezi, amely „már a 19. század második felében, az elméleti alapjaiban is világforradalomra és népirtásra, konkrét társadalmi csoportok megsemmisítésére buzdított”.

Nawrocki felidézte a szovjet hatalomnak a több csoport és nemzet ellen, köztük a lengyelek ellen irányuló akcióit, ezen belül a lengyelellenes művelet néven ismert, az egykori Szovjetunióban élő több mint 111 ezer lengyel lemészárlásának kezdetét adó, a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) által végrehajtott akciót (1937–1938) – írja az MTI.

A lerombolt emlékmű „azon rendszer jelképe, amely vállvetve Adolf Hitlerrel elindította a második világháborút” – folytatta, majd sorolta a háború befejezését követően a Közép-Európában telepített kommunista rezsim bűntetteit is.

Végül azon rendszer jelképéről van szó, amelynek szelleme még mindig lebeg a mai Oroszországi Föderáció fellett, és amely értékbeli és mentális szinten felelős a mai ukránok haláláért

– húzta alá az IPN elnöke. A glubczycei emlékművet „a hazugság emlékművének” nevezte, mivel – mint mondta – Lengyelországnak a szovjetek 1945 után nem hoztak szabadságot. Glubczycében 1945-ben emelték a Vörös Hadsereg iránti hálát jelképező, géppisztolyos szovjet katonát ábrázoló emlékművet egy 19. század végi talapzaton. A talapzatra a tervek szerint egy másik, más történelmi eseményhez fűződő szobrot helyeznek majd.

A glubczyceihez hasonló emlékműveket romboltak le csütörtökön a dél-lengyelországi Byczynában, a közép-lengyelországi Staszówban, valamint az északnyugat-lengyelországi Bobolicében.

Az IPN a közleményében felidézte: Nawrocki idén márciusban szólította fel a lengyelországi önkormányzatokat, hogy távolítsák el a közterekről a kommunizmus jelképeit, erre már több település is reagált.

A közleményben arra a 2016-ban elfogadott törvényre is utaltak, amely szerint meg kell változtatni a lengyelországi köztereken az olyan elnevezéseket, amelyek a kommunizmushoz kötődnek vagy a kommunista korszakot idézik. A törvény közvetve a műemlékekre és az emléktáblákra is vonatkozik.

(Borítókép: Karol Nawrocki 2020. augusztus 10-én. Fotó: Mateusz Slodkowski/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Rovatok