Index Vakbarát Hírportál

Megszavazták az új iraki kormányt

2022. október 27., csütörtök 21:24

Az iraki parlament csütörtökön megszavazta Mohammed Shiá asz-Szudáni miniszterelnök kormányát.

A csütörtöki szavazáson megerősítették Mohammed Shiá al-Szudáni 21 fős kabinetjét, amivel a kormányalakítás körül több mint egy éven át húzódó politikai csatározásoknak vetettek véget. A síita politikus a legnagyobb parlamenti tömbnek, az Irán-barát síita politikusok alkotta Koordinációs Keretnek volt a jelöltje.

Nyáron még tüntettek az új miniszterelnök ellen

Egy síita pap, Muktada al-Szadr a tavaly őszi választások után a nacionalista Saeroun mozgalmának győzelmét jelentette be. Mostanáig azonban lehetetlennek bizonyult egy új kormánykoalíció létrehozása, mivel Szadr nem volt hajlandó együttműködni riválisaival. Ő és támogatói ellenezték Mohammed Shiá al-Szudani miniszterelnök-jelöltségét, mivel szerintük túl közel áll Iránhoz.

Nyáron zavargások törtek ki, több száz tüntető hatolt be az iraki parlament épületébe, hogy így fejezzék ki ellenérzésüket Mohammed Shiá al-Szudanival szemben.

Az 52 éves Mohammed Shiá al-Szudáni korábban emberi jogi kérdésekért, illetve munkaügyi és szociális kérdésekért felelős miniszterként tevékenykedett.

Az olajügyi miniszteri tisztségre Hajan Abdul Gánit, az állami tulajdonban lévő SGC gázvállalat vezetőjét nevezték ki. Az iraki törvényhozás október 13-án szavazta meg Abdullatif Rasíd kurd politikust az ország új elnökének.

A felekezetek közötti hatalommegosztás elve alapján az iraki elnök kurd, a kormányfő síita, a parlamenti elnök pedig szunnita.

Rovatok