Index Vakbarát Hírportál

Kibertámadás érte Európa legnagyobb rézkohóját, leállt a rendszer

2022. október 28., péntek 15:05

Kibertámadás érte csütörtök éjjel Európa legnagyobb réztermelő cégét, az Aurubist, ami miatt a vállalat informatikai rendszere leállt, és le kellett választani az internetről.

Európa legnagyobb réztermelő cége, az Aurubis pénteken közölte, hogy „az informatikai rendszereket jelenleg is vizsgálják”. Hozzátették: egyelőre nem világos, pontosan milyen léptékű a kár.

A német kiberbiztonsági ügynökség (BSI) korábban a héten figyelmeztetett, hogy a kibertámadások veszélye magasabb, mint valaha, ami összefügg az ukrajnai háborúval. A BSI szerint ugyanakkor nem folyik összehangolt kiberhadviselés német célpontok ellen.

Az év elején hasonló támadás ért egy műholdas kommunikációs céget, amely több ezer szélturbina vezérléséért felelős – számolt be az MTI.

Egyre gyakoribb a kibertámadás

Péntek reggel arról számoltunk be, hogy a a varsói és pozsonyi parlamentet is kibertámadás érte, ez összefüggésben állhat azzal, hogy a varsói felsőház szerdán megszavazta azt a határozatot, amely terroristarezsimmé nyilvánította az orosz kormányt. A részletekről ide kattintva olvashat bővebben.

Andrea Kendall-Taylor volt vezető amerikai hírszerzési tisztviselő nemrég azt nyilatkozta, hogy minél inkább leépül Oroszország hagyományos hadserege, annál inkább fog támaszkodni a nem hagyományos eszközökre. Ezek közé tartozik a kiberhadviselés, a vegyi fegyverek, a biológiai fegyverek, sőt a taktikai nukleáris fegyverek használata is.

Augusztus végén a montenegrói kormányzati szervek szervereit érte támadás. Az ország nemzetbiztonsági ügynöksége szerint a kibertámadás Oroszországhoz köthető, mivel Podgorica csatlakozott az uniós szankciókhoz. Montenegró a Cuba Ransomware nevű bűnbandát gyanúsítja.

Portugáliában több száz titkos, a NATO-tól származó dokumentum került ki a darkwebre, miután kibertámadás érte a vezérkari főnökséget és a katonai hírszerzést. A támadásra az amerikai hírszerzés figyelt fel, a portugál hatóságokat az Egyesült Államok lisszaboni nagykövetségén keresztül értesítették.

(Borítókép:  Florian Gaertner / Photothek/ Getty Images)

Rovatok