Index Vakbarát Hírportál

Sorkatonaságot akarnak Szerbiában a koszovói konfliktus miatt

2022. november 1., kedd 15:13

A szerb honvédelmi miniszter kedden közölte: a koszovói konfliktus miatt támogatja azt a felvetést, hogy ismét bevezessék a sorkatonaságot az országban.

A Szabad Magyar Szó közlése szerint Milos Vucsevics honvédelmi miniszter a Blic Televíziónak adott interjúban azt mondta: két fiúgyermek apjaként egyértelműen támogatja a sorkatonaság bevezetését, szerinte a jelenlegi helyzetben ez a lépés indokolt lenne. 

„Én is voltam katona, 10,5-11 hónapot Koszovóban töltöttem. Úgy gondolom, vissza kell állítani a sorkatonaságot, aztán hogy három hét lesz vagy három hónap, vagy egy egészen más hosszúságú időszak, az majd kiderül, de részemről igen a válasz” – mondta a szerb honvédelmi miniszter azzal kapcsolatban, hogy kedden kiújult a konfliktus Szerbia és Koszovó között

A miniszter azt mondta: egy háromhetes kiképzés szerinte azoknak is segíthetne, akiknek már nem volt részük a sorkatonai szolgálatban.

Hozzáfűzte, hogy a katonaság nemcsak az ország katonai védelme, hanem a katasztrófavédelem szempontjából is fontos szerepet tölt be, ezekben a helyzetekben is tőlük várnak segítséget Szerbiában. 

Most meg van 10-12 korosztály, amelyik semmit se tud. Még az egyenruhát se tudja felvenni! És erre még büszkék is vagyunk! Talán gerincteleneknek és gyengének kellene lennünk, és akkor mi lennénk az ideális nemzet? 

– mondta Milos Vucsevics a Szabad Magyar Szó szerint.

Koszovóban felszólítják a szerb sofőröket

A két ország közti konfliktus azért lángolt fel ismét, mert kedden lépett életbe az a törvény Koszovóban, amely megtiltja a szerb rendszámtáblák használatát az országban. A nemrég életbe lépett törvényt azóta a koszovói rendőrség már alkalmazta is.

Kedden ugyanis egy írásbeli felszólítást adtak át egy sofőrnek, akinek szerb rendszámtáblája volt. Az autót vezető szerb nő újságírók kérdésére válaszolva megerősítette, hogy valóban megkapta a dokumentumot, de nem tervezi a rendszámtábla cseréjét, és megvárja, hogy Belgrád milyen lépést tesz ebben az ügyben.

Az Egyesült Államok balkáni országokért felelős követe, Gabriel Escobar a napokban arra kérte Koszovót hogy további tíz hónappal halassza el a törvény bevezetését, mert heteken belül megállapodás születhet Szerbiával.

A koszovói miniszterelnök ezt arra hivatkozva utasította el, hogy már korábban is meghosszabbították a határidőt – október 31-ig –, és tovább nem akarnak várni. 

(Borítókép: Ferdi Limani / Getty Images)

Rovatok