Index Vakbarát Hírportál

Magyar vétó miatt késlekedik az EU fejlődő országokkal kötendő megállapodása

2022. november 2., szerda 19:08

A mozambiki Maputóban véget ért az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok közös, 42. Parlamenti Közgyűlése, ahol húsz évre szóló stratégiai megállapodást kötöttek volna a globális válságok kezelésére, amit a magyar kormány vétójoga megakadályozott.

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója közleményben számolt be arról: a közgyűlés érintett országai felszólították az Orbán-kormányt, hogy a Cotonou utáni AKCS–EU-megállapodás jóváhagyásának vétóját szüntessék meg – írja a hvg

Az EU és az érintett 79 fejlődő ország között már korábban megszületett megállapodás nemrég járt le, amit ideiglenesen meghosszabbítottak, de a tagállamok beleegyezése nélkül nem tudják újabb 20 évre megkötni az aktuális globális krízisek szerint módosított egyezményt, amely kitér többek között az emberi jogok tiszteletben tartására, a világjárvány, a klímaváltozás és a szegénység kezelésére, a terrorizmus felszámolására.

A magyar parlament nem hagyta jóvá a még tavaly decemberben benyújtott dokumentumot, arra hivatkozva, hogy ez a migrációt erősíti.

Nem arra kell megállapodást kötni Afrikával, hogy az afrikaiak jöjjenek Európába, hanem arra, hogy az afrikaiak maradjanak Afrikában

– indokolta akkor a magyar vétót Szijjártó Péter.

A migráció csak az egyik pontja az egyezménynek, amiben a felek vállalják, hogy akadálytalanul visszafogadják állampolgáraikat saját hazájukba – emeli ki a lap. A megállapodáshoz szükséges a kétoldalú kapcsolatok rendezett mederben tartása, de az AKCS-partnerek türelme fogytán – említi az uniós közlemény. A szociáldemokraták EP-képviselője, Carlos Zorrinho úgy fogalmazott: a nacionalizmus, a háború és a bizalmatlanság uralkodik a nemzetközi színtéren, a krízisek feloldására pedig az egymást segítő egyezmény egy előrelépési út, világítótorony ezekben a sötét időkben. 

Itt az ideje, hogy Orbán kormánya feloldja vétóját, és átadja a lehetőséget ennek a döntő fontosságú gyűlésnek a továbblépésre

– hangsúlyozta.

Hannes Heide, az EP frakciójának másik küldöttje hozzáfűzte: az Európai Unió érdeke egybeesnek az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok érdekeivel. 

Fel kell ismernünk, hogy e régiók biztonságának demokratikus és gazdasági fejlesztése az Európai Unió közvetlen érdeke

– mondta.

Rovatok