Index Vakbarát Hírportál

Szergej Lavrov szerint a nyugati média szítja a feszültséget a Perzsa-öbölben

2022. november 2., szerda 20:06

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a nyugati média olyan kampányt indított, amely tovább szíthatja a feszültségeket a Perzsa- (Arab-) öbölben – közölte szerdán a moszkvai külügyminisztérium.

Szergej Lavrov a Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben kifejtette, hogy az ilyen tevékenység a feszültség súlyos kiszélesedéséhez vezethet a stratégiailag fontos térségben – olvasható a külügyminisztérium közleményében.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerdai online sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Szaúd-Arábiát továbbra is veszély fenyegeti Irán és az általa ellenőrzött jemeni húszi lázadók részéről.

Tekintetbe vesszük, hogy Szaúd-Arábiában 70 ezer amerikai él és dolgozik, köztük több ezer katona. Továbbra is támogatjuk Szaúd-Arábiát, ellátjuk önvédelmi eszközökkel

– mondta Kirby, aki szerint „reális az Irán részéről fenyegető veszély”. A The Wall Street Journal című amerikai lap azt írta, hogy Szaúd-Arábia hírszerzési értesüléseket osztott meg az Egyesült Államokkal a vahhábita királyság ellen küszöbönálló iráni támadásról.

A hírszerzési információk szerint hamarosan – vagy legkésőbb 48 órán belül – támadás érheti Szaúd-Arábiát. A Nemzetbiztonsági Tanács azt közölte, hogy habozás nélkül fel fognak lépni a partnereik védelmében.

A lehetséges támadás miatti aggodalmak azóta fokozódtak, hogy Joe Biden amerikai elnök éles kritikával illette Teheránt a tüntetések erőszakos leverése miatt, valamint azért, mert Irán több száz drónt küldött Oroszországnak az ukrajnai háborúban való felhasználásra. Pat Ryder, a Pentagon sajtótitkára szerint az amerikai katonai tisztviselők is aggasztónak tartják „a térségben uralkodó fenyegetettséget”.

A lap szerint az állítólagos teheráni támadási tervekkel az iszlám köztársaságban erkölcsrendészeti őrizetben meghalt fiatal kurd nő halála miatt hetedik hete tartó tüntetésekről kívánják elterelni a figyelmet.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva „spekulációnak” minősítette a Szaúd-Arábia elleni állítólagos iráni támadási terveket. Kijelentette, hogy Moszkvának nincsenek ilyen értesülései. 

Rovatok