Index Vakbarát Hírportál

Rakétakísérletet hajtottak végre Észak-Koreában, kitört a pánik

2022. november 3., csütörtök 11:02

Észak-Korea rakétakísérletet hajtott végre csütörtökön, ami pánikra adott okot Dél-Koreában és Japánban is.

Észak- és Dél-Korea már szerdán is rakétákkal kísérletezett, miután az utóbbi napokban elmérgesedett a felek viszonya. A „tűzpárbaj” annyira éles volt, hogy a BBC szerint Észak-Korea meg is döntötte az egy nap alatt kilőtt rakéták rekordját.

Csütörtökön a dél-koreai hadsereg közölte azt, hogy Észak-Korea ismét rakétákat lőtt ki, köztük egy interkontinentális ballisztikus rakétát is. Azt is közölték, hogy az utóbbinál a kilövés után feltételezhetően valamilyen technikai hiba lépett fel, ezért idő előtt becsapódott a tengerben. 

A rakétákat helyi idő szerint csütörtök reggel lőtték ki, és több száz kilométert repült a becsapódás előtt. A kilövés a japán hatóságokat teljesen váratlanul érte, és az ország északi felében több prefektúrában is riadóztatták a lakosságot emiatt.

MINDEKÖZBEN A DÉL-KOREÁHOZ TARTOZÓ, JAPÁN-TENGEREN TALÁLHATÓ ULLUNG-SZIGETEN EVAKUÁCIÓT RENDELTEK EL a kilövés után. 

A japán kormány először azt közölte, hogy a rakéta átrepült Japán felett is. Később a japán védelmi miniszter pontosította ezt a kijelentést, és azt mondta, ez nem így volt, a rakéta csak a Japán-tenger felett haladt el. Kisida Fumio japán miniszterelnök mindemellett elítélte, felháborítónak nevezte a kísérletet. 

BBC egy forrás alapján megerősítette, hogy valóban interkontinentális rakétát lőtt ki az észak-koreai hadsereg. A The Sun szerint a rakéta mellett két másik, rövid hatótávolságú rakétát is kilőttek az észak-koreaiak csütörtök reggel. 

A csütörtöki kilövésekre való tekintettel az Egyesült Államok és Dél-Korea megegyezett abban, hogy péntekig meghosszabbítják a saját, közös hadgyakorlatukat. 

(Borítókép: Heo Ran / Reuters)

Rovatok