Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztett egy szerb rendőrségi vezetőt a koszovói belügyminiszter

2022. november 3., csütörtök 21:33

Parancsmegtagadás miatt felfüggesztette az észak-koszovói Mitrovica területi rendőrségi vezetőjét a koszovói belügyminiszter − közölte a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán csütörtökön.

A helyi szerb rendőrségi vezető egy nappal korábban bejelentette, hogy a koszovói rendőrség szerb tagjai nem hajtják végre azt az utasítást, amely szerint figyelmeztetniük, majd büntetniük kell azokat az autósokat, akik nem cserélik koszovóira a Szerbiában kiadott rendszámtáblájukat − írta meg az MTI. 

Xhelal Svecla belügyminiszter közölte: a parancsmegtagadás az ország stabilitását veszélyezteti, ezért kellett felfüggeszteni Nenad Djuricot.

Petar Petkovic, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője csütörtökön közölte: a Kosovska Mitrovica-i rendőrfőnök helyesen járt el, amikor azt mondta, koszovói szerbként nem vesz részt a szerb nép ellehetetlenítésében és elűzésében.

Novembertől a Koszovóban élő szerbek nem használhatják tovább a Szerbiában kiadott rendszámtábláikat, hanem koszovóira kell cserélniük. Albin Kurti koszovói miniszterelnök eredetileg augusztus elsejétől akarta bevezetni az intézkedést, az Egyesült Államok közbenjárására azonban előbb szeptember elsejére, majd november elsejére halasztotta a szabályozás bevezetését.

Szerbia készenlétbe helyezte a hadseregét

Az intézkedésről szóló hír július végén felháborodást keltett a Koszovó északi részén élő szerbek körében, akik úttorlaszokat állítottak fel a határállomások közelében. A halasztás hírére később eltávolították őket, de a helyzet továbbra is feszült maradt.

Albin Kurti a múlt héten bejelentette, nem halasztja el a rendszámtáblacserét, annak ellenére, hogy nyugati partnerei azt kérték, adjon még tíz hónapot a helyi szerbeknek. Mint mondta, körülbelül tízezer jármű rendszámtábláját kell lecserélni, mert azokat még akkor adták ki, amikor Koszovó Szerbiához tartozott. Végül úgy döntött, hogy fokozatosan, jövő áprilissal bezárólag vezeti ki a Szerbiában kiadott rendszámokat.

Erre válaszul Szerbia készenlétbe helyezte a hadseregét, valamint növelte a harckészültséget, az indoklás szerint azért, hogy a katonaság minden esetleges feladatra azonnal válaszolni tudjon.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Éppen ezért Szerbia nem ismeri el a koszovói dokumentumokat, és követeli szerbre cserélésüket. Albin Kurti viszont határozottan kijelentette: minden a kölcsönös elismerésen múlik, vagyis ha Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét, akkor a koszovóiak hozzáállása is megváltozik.

Rovatok