Index Vakbarát Hírportál

Rengeteg újságírót végeztek ki vagy börtönöztek be az elmúlt tíz évben

2022. november 4., péntek 18:34

Az utóbbi tíz évben világszerte 958 újságírót gyilkoltak meg, valamint több mint ezer sajtómunkást börtönöztek be hivatásával összefüggésben – közölte pénteken Volker Türk, az ENSZ új emberi jogi főbiztosa.

Volker Türk az újságírók védelmével foglalkozó bécsi konferencián Genfből online videókapcsolattal vett részt, és a halálesetek számáról azt mondta, „ezek a számok elfogadhatatlanok”.

A konferenciát az osztrák külügyminisztérium szervezte a világszervezettel közösen az újságírók biztonságát szolgáló ENSZ-akcióterv 10. évfordulója alkalmából.

Veszélybe került az emberek információhoz való joga

Türk sikerként értékelte, hogy az akcióterv keretében mintegy ötven ország mechanizmusokat dolgozott ki, illetve erősített meg a sajtóban dolgozók védelmére. Az utóbbi években – korábbi időszakokhoz képest – ugyan kevesebb újságírót öltek meg, de a főbiztos jóval nagyobb erőfeszítéseket sürgetett a kérdésben.

Az újságírók fenyegetése veszélybe sodorja mindannyiunk jogát az információkhoz és a véleménynyilvánítás szabadságához

– hangsúlyozta az emberi jogi főbiztos, majd intézkedéseket követelt az újságírók ellen irányuló, a megfélemlítésüket szolgáló perekkel szemben, illetve a sajtómunkások ellen használt kémszoftverek korlátozását sürgette.

Mint mondta, a hatóságoknak fokozottan fel kellene lépniük a sajtóban dolgozók ellen irányuló erőszakkal szemben. Ezzel összefüggésben az MTI szerint felidézte, hogy 2006 óta az újságírókat érintő gyilkossági esetek mindössze 13 százalékában sikerült az elkövetőket felelősségre vonni.

Rovatok