Index Vakbarát Hírportál

A pandémia alatt jelentősen megnőtt az alkohol okozta halálozások száma Amerikában

2022. november 5., szombat 21:44

A koronavírus-járvány első évében közel harmadával nőtt a közvetlenül alkoholfogyasztáshoz köthető halálozások száma az Egyesült Államokban – derült ki az amerikai közegészségügyi hivatal tanulmányából.

A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) összefoglalója tucatnál is több olyan halálokot vizsgált, amely közvetlenül vezethető vissza alkoholfogyasztásra, beleértve a máj és a hasnyálmirigy megbetegedéseit, valamint az alkoholmérgezést. 

Ezek 2019-ben 39 ezer, egy évvel később már 49 ezer, 2021-ben pedig 52 ezer ember halálát okozták az Egyesült Államokban.

A közvetlenül alkohol okozta megbetegedésekből származó halálozások száma a járványt megelőző két évtizedben is folyamatosan emelkedett, évente átlagosan 7 százalékkal, 

2020-ban ugyanakkor 26 százalékos ugrást regisztráltak a halálesetek számában

– derült ki a tanulmányból.

Merianne Spencer, a kutatás egyik készítője az AP hírügynökségnek arról számolt be, hogy a 2020-as növekedés 40 éves rekord. Az alkoholfogyasztásra közvetlenül visszavezethető betegségek okozta halálozások a férfiak körében két és félszer gyakoribbak, mint a nőknél, a legsűrűbben az 55–64 éves korosztályban fordulnak elő, ugyanakkor 2020-ban drámai mértékben, mintegy 42 százalékkal növekedtek a 35–44 év közötti nők körében.

A CDC adatai szerint az Egyesült Államokban összességében évente mintegy 140 ezer ember hal meg alkoholfogyasztás következtében, idesorolva az ittas vezetést és egyéb, áttételesen az alkoholhoz köthető megbetegedéseket.

Másfélszer gyakrabban halnak meg az alkohol miatt idehaza, mint az EU-ban

A Központi Statisztikai Hivatal önbevallásra épülő, tavaly közzétett adatai szerint átlagosan másfélszer gyakrabban halnak meg az emberek Magyarországon alkoholfogyasztás miatt, mint az Európai Unió más országaiban.

A felnőtt magyar lakosság 5,2 százaléka a nagyivók közé volt sorolható 2019-ben, 20 százalékuk tartozott a mértékletes ivók, 46 százalékuk az alkoholt ritkán fogyasztók, 29 százalékuk pedig az absztinensek közé. A nagyivók a férfiak közt voltak nagyobb arányban: náluk 9,3 százalék volt az arány, míg a nőknél 1,5 százalék – társadalmi szinten ez 420 ezer főt jelentett.

Az alkoholfogyasztással összefüggő halálozás Magyarországon az 1990-es évek eleje óta csökkenő tendenciát mutat ugyan, de még mindig rengetegen halnak meg emiatt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által közzétett, százezer lakosra jutó hazai halálozási ráta 1993-ban érte el a maximumát (247,4), 2000-ben 164,7, 2010-ben 108,8, 2016-ban pedig már csak 78,7 volt a mutató értéke.

Rovatok