Index Vakbarát Hírportál

A szerb politikus szerint fia azért nem járhat a Harvardra, mert országa nem vezette be a szankciókat

2022. november 5., szombat 13:53

A Liberális Demokrata Párt elnöke, Cedomir Jovanovics szerint fia azért nem tanulhatott a Harvard Egyetemen, mert Szerbia nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen.

Cedomir Jovanovics tévés interjúban fejtette ki nézeteit, miszerint fia, Mihajlo a Harvardra, a Stanfordra és még három másik egyetemre is jelentkezett, de az amerikai intézmények azért utasították el a felvételét, mert Szerbia nem szankcionálta Oroszországot.

Februárban öt interjún vett részt, és mind az ötön megfelelt. Valamennyi egyetem e-mailben annyit írt neki, hogy majd küldik az információkat a tanévkezdéssel és a beiratkozással kapcsolatban. Aztán áprilisban mind az öt címről jött egy újabb üzenet, hogy a beiratkozását elhalasztják, ami az egyetemek diszkréciós joga

– mondta a szerb politikus.

Az e-mailekben szerinte nem indokolták az egyetemek a felvételre egyébként alkalmas fia elutasítását, ezért magától Jovanovics arra jutott, hogy nem lehetett más a háttérben, mint az Ukrajnában háborút folytató Oroszország elleni szankciók hiánya Szerbia részéről.

Mihajlo edinburghi iskolájában volt egy orosz nemzetiségű tanár, mindenki nagyon kedvelte, aztán egyszer csak megkérték, hogy attól a pillanattól kezdve ne jöjjön. Egy adott pillanatban Szerbiának is meg kell hoznia a döntést

– vélekedett Jovanovics az SZMSZ szerint.

Rovatok