Index Vakbarát Hírportál

Újabb baki Joe Bidentől, majdnem leperecelt a színpadról az amerikai elnök

2022. november 7., hétfő 09:07

Joe Biden ezúttal egy kampánybeszéde közben hívta fel magára a nyilvánosság figyelmét, bár nem úgy, ahogy vélhetően akarta, hiszen majdnem leesett a színpadról.

Joe Biden amerikai elnök vasárnap Yonkersben, a Sarah Lawrence Főiskolán mondott beszédet, ahol Kathy Hochul segítségére sietett, aki hatalmas csatában van Lee Zeldinnel New York kormányzói posztjáért. 

Biden ugyan nem sok kampányban vesz részt, de más demokrata képviselőkkel együtt közös céljuknak tekintik Kathy Hochul támogatását. Az amerikai elnök vasárnapi beszéde közben viszont megint megijesztette a nyilvánosságot. Éppen arról beszélt, hogy nem terveznek további olajtartalékaikhoz hozzányúlni (amit korábban előszeretettel megtettek), amikor egyszer csak megbotlott, elvesztette egyensúlyát és majdnem hatalmasat zakózott.

Hoppá

– reagálta le a történteket nemes egyszerűséggel.

Túl sokat bakizik az amerikai elnök

Nem az első eset volt, hogy Joe Biden a színpadon bakizott. Néhányat kiragadva: az amerikai elnök nemrég Coloradóban tartott beszédet, ahol tévesen egy olyan férfi apjának nevezte magát, aki „Irakban vesztette életét”.

Továbbá szeptemberben egy konferencián kereste a nyilvánosság előtt Jackie Walorskit, az augusztusban autóbalesetben meghalt indianai kongresszusi képviselőnőt, és úgy tűnt, elfelejtette, hogy már nem él. Emellett többször is előfordult, hogy Biden tanácstalanul téblábolt a színpadon.

Legutóbb a brit miniszterelnököt, Rishi Sunakot keresztelte át „Rashid Sanookra”, balszerencséjére pedig az esetről felvétel is készült.

Rovatok