Index Vakbarát Hírportál

Kigyulladt egy atom-tengeralattjáró, félbeszakadt a küldetése

2022. november 8., kedd 17:52

Kigyulladt egy brit atom-tengeralattjáró, az HMS Victorious az Atlanti-óceánon.

A The Daily Telegraph most értesült és számolt be az esetről, amely egyébként korábban, még hat hete történt. A brit lap azt írta, hogy egy elektromos berendezés gyulladt ki a hadihajón,

amely emiatt később meg is szakította a küldetését.

A lángok ellen a hajó teljes személyzetét bevetették, és a tűz miatt a tengeralattjáró parancsnoka azt is elrendelte, hogy térjenek vissza a vízfelszínre. A Telegraph szerint ez nem gyakran fordul elő manapság, mivel a britek nem szeretnék, hogy az orosz szatellitek kiszúrják ezeket a hajóikat.

Ezt a missziót szakította meg a hajó 

The Daily Telegraph szerint az HMS Victorious egyike annak a négy atom-tengeralattjárónak, amelyek – elrettentő erőként – rendszeresen járőröznek a nemzetközi vizeken (az erről szóló program a Continuous At Sea Deterrent [CASD] nevet viseli). A négy hajó közül legalább az egyik mindig szolgálatban van, és készen áll arra, hogy (válaszcsapásként) kilője a tölteteit a brit kormányfő parancsára.

A lapnak ezzel kapcsolatban a brit haditengerészet szóvivője azt mondta, hogy az HMS Victorious nem a CASD-program keretében járőrözött akkor, amikor a tűz kiütött,

hanem az Egyesült Államokba tartott, hogy egy hadgyakorlaton vegyen részt.

Ezt a missziót kellett félbehagyni a tűz miatt. Az incidens után a hajó a skóciai Faslane-ben lévő bázisra tért vissza.

A brit lap végül azt is megjegyezte, hogy a Victorious és a másik három, Vanguard-osztályú tengeralattjáró a 2030-as évekig marad hadrendben, amikor 4 Dreadnought-osztályú hajóra cserélik le. 

Rovatok