Index Vakbarát Hírportál

Volodimir Zelenszkij: Ez a háború végének kezdete

2022. november 14., hétfő 17:30

Herszonban tett látogatást Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Ukrajna vezetője szerint az Ukrán Fegyveres Erők jelentős előrelépéseket tettek az utóbbi hetekben, ami többek között az Egyesült Államoktól kapott HIMARS rakétarendszereknek köszönhető. Ugyanakkor Zelenszkij azt is kiemelte, hogy az ország kész a béketárgyalásokra, és nem érdekli őket más országok területei.

Herszon felszabadítása az Oroszországgal vívott háború végének kezdetét jelenti – jelentette ki a felszabadított városban tett november 14-i látogatásán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Ukrajna vezetője szerint az ország „előrehalad, és és készen áll a békére”. 

Zelenszkij hétfői látogatásán a nemzeti himnusz eléneklését követően ismét felvonták az ukrán zászlót a városházán. Az elnök a főtérén megköszönte a NATO és az Egyesült Államok segítségét, és kifejezte háláját a HIMARS típusú rakétarendszerekért, amelyek – elmondása szerint – nagy változást hoztak a fegyveres konfliktus alakulásában. Arra a kérdésre pedig, hogy az ukrán erők hol nyomulhatnak előre legközelebb, azt válaszolta:

Nem Moszkvában. Minket nem érdekelnek más országok területei.

Az eseményen az ukrán elnök mellett Kirilo Timosenko és Roman Masovec, az elnöki iroda helyettes vezetője, Jaroszlav Janusevics, Herszon megye kormányzója, valamint az ukrán elnöki hivatal vezetője is részt vett. Andrij Jermak Instagram-posztban tett közzé felvételeket a herszoni látogatásról. 

Herszon a hősök városa. A hazafiak városa. A város egy szimbólum

– fogalmazott a bejegyzésben. 

Az orosz csapatok november 9-i visszavonulását követően az emberek örömkönnyekben törtek ki az ukrán csapatok bevonulásakor. Néhányan hosszú idő óta először láthatták fronton harcoló szeretteiket – emelte ki a BBC ukrajnai tudósítója. Az ukrán erők jelenleg is a város katonai stabilizációján dolgoznak. 

Jelentős veszteség Oroszország számára 

A déli város november eleji elvesztése jelentős csapás volt Oroszország számára, bár Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy Herszon orosz terület maradt, ugyanis Vlagyimir Putyin október elején de facto Herszon régió központjává nyilvánította. 

Herszont hetekkel az invázió februári kezdete után, márciusban foglalták el. A régió egyike volt annak a négynek, amelyet szeptemberben illegális népszavazások útján annektáltak az oroszok. Később Putyin úgy nyilatkozott, hogy Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon elcsatolásával kapcsolatban nem hajlandó tárgyalásokat folytatni. 

Egyre nagyobb nyomást helyeznek az oroszokra

Az elmúlt hetekben Ukrajna jelentős eredményeket ért el az ország déli területein. Az Ukrán Fegyveres Erők sikeresen előrenyomultak Herszonnál, és egyre nagyobb nyomást helyeztek más területeken is az orosz csapatokra. 

Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő hétfőn úgy reagált arra a moszkvai nyilatkozatra, amely szerint az orosz vezetés nem fogadja el Kijev feltételeit, amelyeket a béketárgyalások lefolytatásához támasztott, hogy

Oroszország nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket diktáljon.

Majd hangsúlyozta, hogy az Ukrajna által szabott feltételek változatlanok, ezek pedig a háború azonnali leállítása, az összes orosz katona kivonása, Ukrajna területi integritásának helyreállítása, az okozott károk megtérítése és hatékony garanciák nyújtása az agresszió megismétlődése ellen. „Más feltételek mellett lehetetlen lesz fenntartható békét elérni” – fogalmazott Nyikolenko az MTI szerint. 

(Borítókép:  Volodimir Zelenszkij ukrán elnök [b2] ukrán katonákkal fényképezkedik az ukrán fennhatóság alá visszakerült dél-ukrajnai Herszonban 2022. november 14-én.  Fotó: MTI / AP / Ukrán elnöki sajtóiroda)

Rovatok