Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan bejelentheti indulását Donald Trump

2022. november 15., kedd 10:39

Donald Trump volt elnök kedden készül elindítani harmadik kampányát, hogy továbblépjen a kiábrándító félidős vereségek után, miközben a jelek arra utalnak, hogy a Republikánus Párton belüli hatalma egyre inkább csökken.

Donald Trump azt remélte, hogy a múlt heti választásokon a Republikánus Párt győzelmét ugródeszkaként használhatja fel ahhoz, hogy a támogatás megszerzésével pártja jelöltségét megszerezze, és így sakkban tartsa a potenciális kihívókat. Ehelyett azzal találta magát szembe, hogy egy sor vesztes jelölt támogatásáért vádolják, miután az eredmények szerint a demokraták megtartották az ellenőrzést a szenátus felett, és a képviselőház irányítása sem dőlt még el − írja az AP hírügynökség

Remélhetőleg a holnapi nap az egyik legfontosabb lesz az országunk történetében!

− írta Trump hétfőn közösségimédia-hálózatán.

A bejelentést kedden este 9 órára várják. 

Egy újabb indulás figyelemre méltó fordulat bármelyik volt elnöktől, nemhogy egy olyantól, aki azzal írt történelmet, hogy ő volt az első, aki ellen kétszer indult vádeljárás, és akinek hivatali ideje azzal ért véget, hogy támogatói erőszakkal megrohamozták az amerikai Capitoliumot. Az Egyesült Államok történetében mindössze egyetlen elnököt választottak meg két egymást nem követő ciklusra: Grover Clevelandet 1884-ben és 1892-ben.

Trumpnak egy sor, egyre veszélyesebb büntetőjogi vizsgálattal is szembe kell néznie, beleértve az Igazságügyi Minisztérium vizsgálatát, amely a Mar-a-Lagó-i klubjában a dobozokban és fiókokban talált több száz, titkos jelzéssel ellátott dokumentumot vizsgálja.

Várnia kéne még a bejelentéssel

Szövetségesei arra biztatták Trumpot, hogy várjon a félidős választások végéig a bejelentéssel. A reflektorfénybe visszatérni vágyó Trump azonban abban is reménykedik, hogy ezzel a lépéssel elháríthatja a potenciális kihívókat, köztük Ron DeSantis floridai kormányzót, akit a múlt héten újraválasztottak, és akit most pártjában sokan arra biztatnak, hogy ő is induljon az elnökválasztáson.

Trump megpróbálta Mitch McConnell szenátusi republikánus vezetőt hibáztatni a párt teljesítményéért.

Trumpot azonban főként azért érték kritikák, mert olyan államokban, mint Pennsylvania és Arizona, olyan jelölteket támogatott, akik nem voltak vonzóak a szavazók számára, ugyanis elfogadták a 2020-as választásokkal kapcsolatos hazugságokat, vagy olyan kérdésekben, mint az abortusz, keményvonalas nézeteket vallottak.

(Borítókép: Donald Trump volt amerikai elnök felszólal a republikánus jelöltek támogatására rendezett gyűlésen a félidős választások előtt Dayton Ohio államban 2022. november 7-én. Fotó: Gaelen Morse / File Photo / Reuters)

Rovatok