Index Vakbarát Hírportál

Volt amerikai focista lőtt agyon három embert egy egyetemen

2022. november 15., kedd 09:44

A Virginiai Egyetem egy diákja és az iskola futballcsapatának egykori tagja halálos lövést adott le három jelenlegi játékosra, amikor azok egy kirándulásról tértek haza − közölték a hatóságok. Az egyetemet 12 órára, amíg el nem fogták a gyanúsítottat, lezárták.

A diákok, akiket vasárnap késő estétől kezdve arra utasítottak, hogy húzódjanak meg valahol, félelmetes órákról számoltak be. Miközben a rendőrség egész éjjel a fegyveres után kutatott, a diákok szekrényekben, kollégiumi szobákban, könyvtárakban és lakásokban kerestek biztonságot − közölte az AP hírügynökség

Azt hiszem, mindannyian nagyon nyugtalanok voltunk, és próbáltuk megőrizni a hidegvérünket

− mondta Shannon Lake.

A tisztviselők a reggeli sajtótájékoztatón értesültek arról, hogy a gyanúsítottat, a 22 éves Christopher Darnell Jones jr.-t letartóztatták.

Az erőszak egy parkolóház közelében tört ki vasárnap este negyed 11 után, amikor egy diákokkal teli busz visszatért Charlottesville-be Washingtonból, ahol egy színdarabot néztek meg.

Jim Ryan, az egyetem elnöke szerint a hatóságoknak nincs „teljes képük” a lövöldözés indítékáról és körülményeiről.

Az egész egyetemi közösség gyászol ma reggel

− mondta a láthatóan feszült Ryan.

Két diák megsebesült és kórházba került.

Egyre több a lövöldözés

A gyilkosságok akkor történtek, amikor az országban az elmúlt hat hónapban egyre több a tömeges lövöldözés. Ilyen volt a texasi Uvalde-ban egy általános iskolában elkövetett támadás, amelyben 19 diák és két tanár halt meg. 

A lövöldözés miatt intenzív hajtóvadászat indult, amelyben épületről épületre átkutatták az egyetemet. A zárlatot hétfőn késő délelőtt feloldották.

Jonest a rendőrség közlése szerint Richmond külvárosában vették őrizetbe. Nem volt azonnal világos, hogy Jonesnak van-e ügyvédje, vagy hogy mikor jelenik meg először a bíróságon.

Rovatok