Index Vakbarát Hírportál

Sorra buknak le az orosz kémek Európában

2022. november 17., csütörtök 05:55

Két fivért azzal vádolnak Svédországban, hogy tíz éven át Oroszországnak kémkedtek. Akár életfogytiglant is kaphatnak. Ezzel szinte egyidejűleg a berlini brit követség biztonsági őre is beismerte, hogy Moszkva ügynöke volt.

A legújabb európai kémbotrányok még Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja előtti hónapokra nyúlnak vissza. A jelentések szerint a Kia fivérek a svéd biztonsági szolgálatoknak dolgoztak – egyikük egy kormányzati ügynökség vezető beosztású illetékese volt –, amikor tavaly letartóztatták őket.

A nyomozók mobiltelefonokat, egy összetört merevlemezt, valamint készpénz- és aranytranzakciókat részletező feljegyzéseket foglaltak le – jelentette a BBC.

A gyanúsítottak tagadnak minden bűncselekményt – közölték védőügyvédjeik.

A még tavaly letartóztatott, azóta őrizetben levő 42 éves,  iráni születésű  Peyman Kia és a 35 éves Payam Kia a feltételezések szerint együtt látták el információkkal az orosz katonai hírszerzést, a GRU-t. Mindkettőjüket kémkedéssel vádolják, Peyman Kia ellen azonban titkos információk jogosulatlan kezelése miatt is vádat emeltek.

Svédország hírszerzési és biztonsági rendszere ellen irányuló, rendkívül súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a két férfit

– közölte a svéd nemzetbiztonság főügyésze. Per Lindqvist szerint feltehetően akkor fértek hozzá a titkos információkhoz, amikor Peyman Kia a svéd biztonsági szolgálatoknál és a hadseregnél dolgozott.

A gyanúsított a Különleges Beszerzési Hivatalban is szolgált, amely az ország hírszerző szolgálatainak szigorúan titkos szerve – írta a Dagens Nyheter. Tavaly novemberi letartóztatásakor Peyman Kia a Svéd Élelmiszerügyi Hivatal biztonsági főnöke volt. Őrizetbe vétele után öccse, Payam „szétszerelt és összetört egy merevlemezt, amelyet később a kukában találtak meg” – áll a vádiratban. A feltételezések szerint ő volt a kapcsolattartó, beleértve „az információk továbbítását és az ellentételezés átvételével kapcsolatos ügyeket”.

Amennyiben beigazolódik bűnösségük, akár életfogytiglant is kaphatnak, ami Svédországban általában 20-25 éves börtönbüntetésnek felel meg.

A brit biztonsági őr esete az orosz katonai attaséval

Nemrégiben Norvégiában vádoltak meg kémkedéssel egy magát brazil tudósnak kiadó egyetemi oktatót, akiről feltételezik, hogy a GRU orosz ezredese.

Magyarországon viszont nem találják a kémkedésért szeptember végén jogerősen öt évre ítélt Kovács Béla volt jobbikos képviselőt, így a börtönbehívót sem tudják kézbesíteni. „KGBéla” vélhetően már rég Oroszországban él, ahol állampolgárságot is kapott, így bottal üthetik a nyomát.

Az Egyesült Királyság berlini nagykövetségének biztonsági őrét azonban rajtakapták. Az 58 éves David Smith elismerte, hogy Oroszországot szolgálta. Az ügyészek azt állítják, ártani akart Nagy-Britanniának és a nagykövetségnek, ahol nyolc éven át dolgozott. Azzal vádolják, hogy hírszerzési információkat gyűjtött a követségről, és titkos dokumentumokat szivárogtatott ki.

A volt biztonsági alkalmazott az Old Bailey bíróságon bűnösnek vallotta magát nyolc vádpontban.

British embassy security guard admits spying for Russia https://t.co/ELCvzVNaMD

— BBC News (World) (@BBCWorld) November 11, 2022

Az angol férfi azt mondta, tavalyelőtt még az volt a terve, hogy Oroszországban vagy Ukrajnában telepszik le.

Az ügyészek szerint a hazája iránti erős gyűlölet motiválta, amit csak fokozott egy, a melegközösséget támogató szivárványos zászló kitűzése.

Tavaly augusztusban tartóztatták le. A németországi Potsdamban lévő otthonában 800 eurót foglaltak le készpénzben.

A vádak szerint a biztonsági őr tartótisztje egy tábornok volt: Szergej Csuhurov vezérőrnagy, aki 2020-ban a berlini orosz nagykövetség katonai attaséja volt. Smith különböző brit köztisztviselők címét, telefonszámát és tevékenységi körét osztotta meg vele.

Szigorúan titkos anyagok

A brit kormány és a németországi nagykövetség tevékenységével kapcsolatos anyagok egy része titkos minősítésű volt. Biztonsági őrként egyébként David Smith nem férhetett hozzá a nagykövetség szigorúan titkos anyagaihoz.

Az általa bevallottan átadott anyagok azonban még így is nagyon hasznosak voltak az oroszok számára, segítségükkel ugyanis azonosítani lehetett a követségen dolgozó beépített brit hírszerző tiszteket és az ügynököket, akikkel találkoztak.

A felügyelete alá tartozó térfigyelő kamerák részletei potenciálisan segíthették az orosz hírszerzést műveletei megszervezésében.

Smith ügyében később hirdetnek ítéletet. Legfeljebb 14 év börtönbüntetésre számíthat.

(Borítókép: A GRU székháza Moszkvában. Fotó: Natalia Kolesnikova/AFP)

Rovatok