Index Vakbarát Hírportál

Volodimir Zelenszkij: Meggyőződésem, hogy orosz rakéta volt, amely Lengyelországban két embert megölt

2022. november 17., csütörtök 18:51

Volodimir Zelenszkij értékelte a lengyelországi eseményeket, és kizártnak tartja, hogy ukrán rakéta volt, amely két embert megölt.

Mint arról beszámoltunk, kedden robbanás történt Lengyelországban, amelynek következtében két ember meghalt. Az incidensért egy eltévedt ukrán légvédelmi rakéta lehetett felelős, viszont az ukrán elnök ennek lehetőségét szerdán kizárta.

Ukrán szakértők is részt vesznek a kedden történt lengyelországi rakétaincidens körülményeinek kivizsgálásában – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a Bloomberg New Economy Forum elnevezésű rendezvényen.

Tegnap megkaptuk a megerősítést, hogy szakembereink részt vesznek a nyomozásban. A vizsgálat befejezéséig nem tudjuk pontosan megmondani, melyik rakéta vagy részei estek Lengyelország területére. De láttunk képeket a kráter átmérőjéről. Ezt nem okozhatták csupán egy légelhárító rakéta maradványai

– mondta Volodimir Zelenszkij.

Hangsúlyozta: mindenkinek meg kell értenie, hogy aznap az orosz erők körülbelül száz rakétát lőttek ki Ukrajnára. „Hálás vagyok a világnak, amiért légvédelmi rendszerekkel támogatja Ukrajnát. Nem ez az első eset, hogy egy orosz rakéta részei egy másik ország területére esnek” – jegyezte meg az ukrán elnök. Kijelentette, nem tudja pontosan, hogy ezúttal mi történt.

A világ sem tudja száz százalékban. Meggyőződésem, hogy orosz rakéta volt. Hálásak vagyunk, hogy nem minket hibáztatnak, mert orosz rakéták ellen harcolunk a saját területünkön

– ismételte Volodimir Zelenszkij.

Amerika óvatosságra intette az ukrán elnököt kijelentése után

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó arra biztatta Volodimir Zelenszkijt, hogy „legyen óvatos” a lengyelországi rakétaincidenssel kapcsolatban. Joe Biden tanácsadója felhívta Volodimir Zelenszkij elnök hivatalát, miután bejelentette, hogy egy orosz rakéta robbant fel Lengyelországban.

A CNN szerint Zelenszkij videóüzenete és a Lengyelországra mért orosz rakétacsapásról szóló állításai után

figyelmeztették az ukrán elnököt, hogy nagyon komoly eszkalációhoz vezetnek az ilyen állítások.

Jake Sullivan gyorsan felhívta Zelenszkij irodáját, és felszólította a tisztviselőket, hogy legyenek óvatosabbak az incidenssel kapcsolatos nyilatkozataikban.

Az amerikai lap értesülései szerint az ukrán fél kedd este kezdeményezett egyeztetést Zelenszkij és Biden között, de az Egyesült Államok elutasította azt. Jake Sullivan azonban beszélt az ukrán elnöki hivatal vezetőjével, Andrij Jermakkal, az amerikai külügyminisztérium vezetője, Anthony Blinken pedig ukrán kollégájával, Dmitrij Kulebával.

Folyamatosan lövik a rakétákat

Az ukrán elnök videót tett közzé a Telegramon egy orosz rakéta csütörtök reggeli becsapódásáról a kelet-ukrajnai Dnyipro városában. „Itt egy újabb megerősítés Dnyipróból, hogy az orosz terroristák békét akarnak. Egy békés város reggele és az emberek vágya, hogy a megszokott életüket éljék. Rakétatámadás. A terroristaállam valójában annyi fájdalmat és szenvedést akar okozni az ukránoknak, amennyit csak lehetséges” – írta a felvételt kisérő szövegében.

Valentin Reznyicsenko, a Dnyipropetrovszki terület kormányzója arról tájékoztatott, hogy a régió központjában, Dnyipróban két infrastrukturális létesítményben keletkeztek károk, és 14 polgári lakos sérült meg, köztük egy 15 éves lány.

Az ukrán légierő közölte, hogy csütörtök reggel az orosz erők 18 rakétát és hat drónt lőttek ki Ukrajna területére. Jurij Ihnat, a légierő szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy több mint tíz Sz–300-as rakétát lőttek ki az orosz erők. A Kaszpi-tenger térségéből és a Volgodonszki területről stratégiai repülőgépeket is bevetettek. Kilenc repülőgép vett részt az Ukrajna elleni csapásokban, 18 rakétát lőttek ki.

Nem hatékony az ukrán védelem

A légierő képviselője megjegyezte, hogy ezúttal nem sikerült olyan hatékonyan semlegesítenie a légvédelemnek a légi célpontokat, mint kedden, így egyes objektumokat találat ért. Tisztázta, hogy az ellenség a Dnyipropetrovszki terület gázipari és védelmi vállalatait sújtotta. Az oroszok emellett Kijev térsége és a központi régiók ellen is rakétatámadásokat indítottak.

Jurij Ihnat kiemelte, hogy a központi légi parancsnokság felelősségi övezetében négy rakétát semmisítettek meg. Ezenkívül a pilóták lelőttek hat iráni gyártású Shahíd drónt, amelyeket az orosz erők Belarusz területéről indítottak.

Olekszandr Sztaruh, Zaporizzsja terület kormányzója arról adott hírt, hogy éjszaka orosz rakétatámadás érte a régióban lévő Vilnyanszk települést, aminek következtében legalább négy helyi lakos életét vesztette.

Rendkívüli ülést hívott össze mind a lengyel, mind a magyar kormány, a NATO-nagykövetek pedig szerdán Lengyelország kérésére találkoztak a szövetség 4. cikkelye alapján. A Védelmi Tanács kedd esti tanácskozása után a szerdai kormányülésen is részletesen értékelték az orosz–ukrán háború legújabb fejleményeit. A magyar kormány reggel 8 órakor ült össze a Karmelita kolostorban, ezt követően Szijjártó Péter külügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök is Belgrádba utazott a magyar–osztrák–szerb csúcstalálkozóra. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az ülést követő Kormányinfón ismertette a kormány döntéseit. A Kormányinfó percről percre tudósítását ide kattintva olvashatják el. 

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, csütörtöki percről percre frissülő hírfolyamunkat itt olvashatja.

(Borítókép: Volodimir Zelenszkij a himnuszt énekli Herszonban tett látogatása során 2022. november 14-én. Fotó: Ukrainian Presidential Press Ser / Reuters)

Rovatok