Index Vakbarát Hírportál

Ivanka Trump visszavonul

2022. november 19., szombat 09:33

Ivanka Trump a héten bejelentette, hogy nem csatlakozik apjához, Donald Trumphoz, aki harmadszor is indul az elnökválasztáson. Ezzel kizárta, hogy ő maga is visszatérjen a politikai színtérre.

A politika helyett Ivanka Trump inkább Miamiban három gyermekével és férjével, Jared Kushnerrel való életére koncentrál.

Ivanka Trump elmondta, hogy anyja, Ivana Trump halála rádöbbentette, hogy értékesebb az élet annál, mint hogy a politikára koncentráljon – írja a New York Post.

Egy szülő elvesztése mindenképp segít abban, hogy felnyíljon az ember szeme, és mindenki más-más dolgokra döbben rá

– vélekedett Ivanka Trump.

Ivanka Trump elmondása szerint a gyász és szomorúság idején visszaemlékezett arra, amit anyjától tanult, akinek élete mottója az volt, hogy teljes erőbedobással csinálja, amit csinál. Lánya szerint mindig eszerint élt a munkában, magánéletében és szakmailag is mindent beleadott abba, amit elvállalt. 

Ivanka Trump és férje úgy döntött, hogy többé nem vesz részt a politikában, és ennek megfelelően Ivanka Trump 2021 elején távozott a hivatalából.

A kormányba kerülés megváltoztatta az egész életüket, pedig soha nem számítottak arra, hogy belekeverednek a politikába, ezért nem valószínű, hogy visszatérnek oda.

Ehhez a döntéshez hozzátartozik az is, hogy Ivanka Trump, aki annak idején aktívan részt vett a Fehér Ház munkájában, megerősítette, hogy „elfogadta” apjáról, Donald Trumpról azt az álláspontot, miszerint csaláshoz volt köze a 2021-es Capitolium elleni támadás idején.

Jared Kushnerről megosztotta, hogy szeptember végén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kitüntette őt a Magyar Érdemrenddel az Ábrahámi Megállapodások létrehozásáért és a közel-keleti béke előmozdításáért tett erőfeszítései elismeréseként.

Szijjártó Péter szerint Donald Trump volt republikánus elnök hivatali ideje alatt volt a legjobb Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolata.

Rovatok