Index Vakbarát Hírportál

Koszovói szakértő: A háború küszöbén állunk

2022. november 20., vasárnap 19:49

Vasárnap egy koszovói politikai elemző, Nejmedin Spahiu arról beszélt, hogy Koszovó és Szerbia közt még akkor is kitörhet a háború, ha a vezetőknek sikerül rendezniük a legégetőbb kérdést.

Koszovó és Szerbia közt az utóbbi hetekben mérgesedett el a konfliktus, mert a koszovói hatóságok életbe léptettek egy törvényt november 1-jén, amely rendszámtáblacserére kötelezte a koszovói szerbeket.

Azóta a szerbek azzal vádolták meg Koszovót, hogy drónokkal kémkedtek a szerb hadsereg laktanyáinál, és készültségbe helyezték a hadseregüket. Mindeközben a koszovói miniszterelnök azzal vádolta meg Szerbiát, hogy destabilizálni akarja az országát. A helyzet azóta is feszült.

E feszültséget enyhítheti valamelyest az, hogy hétfő reggel Brüsszelben találkozik egymással Albin Kurti koszovói és Alekszandar Vucsics szerb kormányfő azért, hogy megvitassák a rendszámtáblakérdést. A felek közt Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője közvetít a találkozón.

Nem túlzás azt mondani, hogy az utolsó órában ülnek asztalhoz, ugyanis november 22-étől kezdve a koszovói rendőrök már pénzbírsággal is sújthatják a rendszámtábla-szabályozást megszegőket (az utóbbi három hétben még türelmi időszak volt érvényben, de ez keddre véget ér). 

Küszöbön áll a háború

Mindezzel kapcsolatban szólalt meg a hazájában ismert koszovói politológus, Nejmedin Spahiu, aki azt mondta:

MÉG HA RENDEZIK IS BRÜSSZELBEN A RENDSZÁMTÁBLAKÉRDÉST, AKKOR IS KITÖrHET A HÁBORÚ KOSZOVÓ ÉS SZERBIA KÖZT. 

A Kosovo Online szerint az elemző arról beszélt, hogy a rendszámtáblák kérdése (és a többi gyakorlati probléma) csak az egyik kiváltó oka a konfliktus elmérgesedésének. Állítása szerint az Egyesült Államok azt a narratívát szajkózza, hogy a koszovói kormányfő nem tesz eleget a kéréseiknek, közben pedig a koszovói politikai problémákat (például az ország nemzetközi elismerésének kérdését) arra használják fel, hogy Szerbiát is alárendeltségükbe hajtsák. 

Sok tényező arra mutat, hogy küszöbön áll a háború

– mondta az elemző, aki szerint jó esély van arra, hogy most, miközben „Oroszország vesztésre áll Ukrajna ellen, és védekezésbe szorult”, az Egyesült Államok és szövetségesei Szerbiát is megpróbálhatják térdre kényszeríteni a politikai játszmákban. Spahiu ugyanakkor elismerte, hogy a brüsszeli tárgyalások végeredménye meghatározó lehet a tekintetben, hogy miként alakul a két ország konfliktusa. 

A szerb elnök nem túl bizakodó

Alekszandar Vucsics nemrég azt mondta: nem túl optimista a brüsszeli találkozót illetően, mert nem bízik abban, hogy az EU közvetítésével meg tudnák oldani a problémát.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a koszovói miniszterelnök a legutóbbi tárgyalásaik után megbízhatatlannak bizonyult, nem tartotta magát a megegyezéshez, és a két ország viszonya az utóbbi 10 évben sose volt ennyire rossz. Ezenkívül ő is azt mondta, hogy nem csak a rendszámtáblák kérdése miatt vannak nézeteltérés a felek közt. 

Vucsics azt is hozzátette: azért utazik Brüsszelbe, hogy senki se vádolhassa meg Szerbiát azzal, hogy elzárkózott a tárgyalásoktól.

A béke azon múlik, hogy a nyugati országok nyomást helyeznek-e Pristinára [Koszovó fővárosa]

összegezte álláspontját Vucsics, miközben arról beszélt, hogy nem sok jóra számít. 

A volt külügyminiszter nem lát esélyt az előrelépésre

Vlagyiszlav Jovanovics, az 1992-ben létrejött, Szerbiából és Montenegróból álló Jugoszláv Szövetségi Köztársaság egykori külügyminisztere szintén azt mondta: nem sok esélyt lát arra, hogy a brüsszeli tárgyalásokon sikerül rendezni a két fél konfliktusát. Szerinte a Nyugat nem veszi figyelembe a szerbek követeléseit, és ezen változtatniuk kell, másképp nem lesz megbékélés.

A volt külügyér szintén azzal vádolta meg a koszovói albánokat, hogy nem teljesítették a korábbi megegyezésekben előírt feltételeket, és ezért mérgesedett el a konfliktus. „Ez azt jelenti, hogy az EU-nak házigazdaként és a tárgyalások folytatásáért felelős félként elsősorban Pristinával szemben kellene fellépnie, ahol az összes olyan feszültség és veszélyforrás összpontosul, amely a meglévő békét és biztonságot fenyegeti” – mondta szintén a Kosovo online-nak a szerb politikus.

(Borítókép: Armend Nimani / AFP)

Rovatok