Index Vakbarát Hírportál

Leállhat az utasellátás a bécsi reptéren

2022. november 21., hétfő 13:02

Többórás értekezletet tart a munkások szakszervezetével a bécsi nemzetközi repülőtér november 22-én délelőtt. A megbeszélés miatt akadozhat az utasellátás, de az sem kizárt, hogy teljesen leáll. A munkások bértárgyalásai már hónapok óta folynak, de eddig nem sikerült megállapodnia a feleknek.

Már hónapok óta folynak a tárgyalások a Vienna International Airport Security Serivces (VIAS) alkalmazottai és a cégvezetés között a fizetésemelésekről, ám mivel a megbeszélések mindeddig eredménytelennek bizonyultak, a szakszervezetek úgy döntöttek, hogy összehívják az üzemi értekezletet. Ugyan hivatalosan nincs szó sztrájkról, a gyakorlatban mégis problémát okoz a gyülekezés a reptér működésében, mivel a dolgozók munkaidőben tartják a többórás értekezést.

A munkaadó pedig ebben az esetben akkor sem tilthatja meg a részvételt, ha az az utasellátás akadozásához vagy teljes leállásához vezet. 

Az Új Magyar Szó úgy tudja, a találkozót november 22-én reggel 9 órára hívták össze, és a becslések szerint délután két óráig tarthat. Mint írták, a tárgyalás annak ellenére okozhat leállást a reptér működésében, hogy a keddi nap a legkevésbé forgalmas napok egyike, és még a téli szezon sem kezdődött meg. 

A VIAS jelenleg 950 embert foglalkoztat, amiből az előrejelzések szerint 7-800-an vesznek részt a megbeszélésen. Azok, akik aznap dolgoznak, reggel kilenckor befejezik a munkát, és csatlakoznak az értekezlethez. 

Elégedetlenek az órabérükkel

A VIAS alkalmazottainak kezdő órabére jelenleg bruttó 9,94 euró, ami 40 éves hétre vetítve bruttó 1722 euró havonta. Azoknak, akik már ledolgoztak 16 évet, bruttó 11,40 euróra emelkedik az órabére, és még ez is lényegesen kevesebb annál, amit a németországi repülőtereken keresnek. A lap azt írta, Németországban 2023-tól a biztonsági személyzet órabére bruttó 20,60 euró lesz. 

Világszerte sztrájkolnak a légitársaságok alkalmazottai

Mint arról korábban írtunk, a Covid–19 következtében az egész világon leállították az utazást, az óriási elbocsátáshullámot és fizetéscsökkentést átvészelő alkalmazottak – a pilótáktól kezdve a poggyászkezelőkön át – pedig most több fizetést és jobb körülményeket követelnek maguknak, és ennek érdekében sztrájkolni is hajlandók. 

A légitársaságok, például a Lufthansa, a British Airways, az EasyJet, a KLM és a Wizz Air több ezer járatot törölt a nyári menetrendjéből, hogy enyhítsék a fennakadásokat, míg a nagy repülőterek, köztük a londoni Heathrow és az amszterdami Schiphol őszre megnövelte az utasszám felső korlátát.

(Borítókép: Utasok a Bécs–Schwechati nemzetközi repülőtéren 2020. július 15-én. Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok