Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mikor szavazhat a parlament Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról

2022. november 21., hétfő 16:17

Egy nap eltéréssel két fontos témában születhet döntés; december elején várható ugyanis szavazás a magyar Országgyűlésben Finnország és Svédország NATO-csatlakozásáról, valamint a Magyarországnak járó uniós forrásokról is.

December 7-én, szerdán szavazhat a magyar parlament Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról – tudta meg a Szabad Európa. A lap információi szerint előtte egy nappal döntenek Brüsszelben az uniós pénzügyminiszterek a Magyarországnak járó forrásokról.

A NATO madridi parlamenti közgyűlésén a belga küldöttség vezetője felszólalásában azt mondta: „Magyar barátai úgy tájékoztatták, hogy december 7-én szavazhatnak a ratifikációról” – erről Harangozó Tamás MSZP-s képviselő számolt be a lapnak. A magyar delegáció tagja nem tudja nem azt gondolni, hogy az időzítés nem szándékos a Magyarországnak járó uniós források miatt, mivel a parlament idei ülésterve alapján a december 7-i időpont a lehető legutolsó, több ülés ugyanis nem lesz.

Ez állhat a kivárás hátterében

Vélhetően a svéd és finn tagságról való szavazás előtti nap dönthetnek Brüsszelben az uniós pénzügyminiszterek arról, hogy a Magyarországgal szemben zajló jogállami eljárás keretében felfüggesszék-e a nekünk járó uniós forrás egy részét. Mint ismert, a katonai szövetség tagállamai közül csak Törökország és Magyarország nem szavazta meg a csatlakozási szerződések jóváhagyását.

Míg Ankara arra hivatkozik, hogy a skandináv országok nem lépnek fel kellő módon a török kormány szerint terrorista tevékenységet támogató kurd szervezetekkel szemben, addig Magyarország egyrészt arra, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium társadalmi konzultációt folytat az ügyben, valamint arra, hogy a ratifikációs törvényeket már beterjesztették az Országgyűlésnek.

Szabad Európa beszámolója szerint a kormány azzal magyarázza a parlament késlekedését, hogy az Európai Bizottság kérésének megfelelően annyi új jogszabályt kell megtárgyalni és elfogadni, hogy egyszerűen nincs idő a svéd és a finn tagságról határozni, ugyanakkor korábban már többször megerősítették, hogy erre még idén sort kerítenek.

November elején még a finn elnök is felhívta Orbán Viktort azért, hogy a ratifikációról tárgyaljon vele. Gyakorlati előrelépés azóta még nem történt, ám Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón azt ígérte: Magyarország előbb fogja jóváhagyni a két ország NATO-csatlakozását, mint Törökország.

(Borítókép: Magdalena Andersson svéd miniszterelnök és Sauli Niinistö finn elnök a 2022. május 19-én a washingtoni Fehér Házban. Az Egyesült Államok teljes mértékben támogatta Svédország és Finnország kezdeményezéseit, hogy csatlakozzon a NATO-hoz. Fotó: Mandel Ngan / AFP)

Rovatok