Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk nagy változásokat jelentett be: jön a Twitter 2.0

2022. november 22., kedd 21:43

A Twitter új tulajdonosa vázolta, hogy milyen újításokat terveznek a platformon a közeljövőben.

Elon Musk zárt ajtók mögött beszélt erről San Franciscóban a Twitter felső vezetőinek, a The Verge azonban hozzájutott egy, az előadáson készült hangfelvételhez. A portál szerint Elon Musk egy diasoron vázolta a terveit, és e diasor címében Twitter 2.0-ként jellemezte a megújuló platformot.

 A milliárdos azt mondta, hogy számos új funkciót szeretne bevezetni a Twitterre, köztük

a telefonhívás és videochat indításának, valamint a titkosított üzenetek küldésének a lehetőségét.

Elon Musk azt is bejelentette a lap szerint, hogy mindehhez igénybe venné a Signal üzenetküldő alkalmazás alapítójának, Moxie Marlinspike-nak a segítségét is – aki korábban maga is a Twitter alkalmazottja volt. Az üzeneteket oly módon titkosítanák, hogy azokat kizárólag a küldő és a címzett olvashassa el. Ugyanígy működik a Signal, a WhatsApp és a Telegram is – és jövőre a Facebook is bevezeti ezt a változtatást.

A milliárdos hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a felhasználóknak nem kellene tartaniuk attól, hogy egy adatszivárgás vagy hackertámadás miatt rossz kezekbe kerülnek az üzeneteik. A The Verge ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy augusztusban a Twitter egyik korábbi alkalmazottját amiatt ítélték el, hogy a szaúdi hatóságoknak adta át számos felhasználó bizalmas adatait (volt is, aki emiatt került börtönbe Szaúd-Arábiában). 

Arra kell törekednünk, hogy még én magam se tudjak belenézni valakinek a privát üzeneteibe, még akkor sem, ha pisztolyt tartanak a fejemhez

– mondta most ezzel kapcsolatban Elon Musk. 

A videochattel és telefonhívással kapcsolatban a milliárdos szintén azt mondta, hogy azokat is titkosítani szeretnék, méghozzá ahhoz hasonló módon, ahogy azt a Signalnál teszik.

Egy nagy kérdés maradt

Az Insider szerint a The Verge által megszerzett felvételből azonban egy dolog nem derült ki:

az, hogy a fenti szolgáltatások közül az összes elérhető lesz-e mindenkinek, vagy csak azok kapják meg ezeket, akik előfizetnek a Twitter jövőben induló prémium szolgáltatására.

Musk ugyanis nemrég bejelentette, hogy teljesen megújítják a platform eddig kevesek által használt fizetős szolgáltatását, a Twitter Blue-t is, amelyre havi 8 dollárért (körülbelül 3150 forint) fizethetnek elő a felhasználók

Rovatok