Index Vakbarát Hírportál

Két brazil iskolában lövöldöztek, hárman meghaltak

2022. november 25., péntek 20:53

Három ember meghalt, és legalább nyolc megsebesült pénteken, amikor egy tizenéves fiatal tüzet nyitott két iskolában a brazil Espirito Santo államban – közölte a helyi rendőrség.

A támadások helyi idő szerint délelőtt 10 óra körül történtek egy Aracruz nevű kisvárosban, amely Espirito Santo fővárosától, Vitoriától mintegy 80 kilométerre északra fekszik.

A tisztviselők szerint egy ismeretlen, katonai ruhába öltözött tinédzser nyitott tüzet egy magán- és egy állami iskolában, és egészen kora délutánig nem talált rá a rendőrség.

A helyi rendőrség közölte: kezdetben arra gyanakodtak, hogy a lövöldöző az egyik megtámadott iskola diákja volt, de az állam közbiztonsági vezetője, Marcio Celante ezt nem erősítette meg. A közbiztonsági hivatal azt írta, a rendőrség és a mentőszolgálat munkatársai ellátják a sérülteket, miközben folytatják a lövöldöző keresését – írja a Reuters.

Az egyik sebesültet helikopterrel kellett Serrába, egy nagyobb városba szállítani, amely Aracruztól mintegy 60 kilométerre délre fekszik.

Renato Casagrande, Espirito Santo kormányzója részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és közölte, hogy a helyi biztonsági erők teljes létszámban részt vesznek a nyomozásban.

Luiz Inacio Lula da Silva megválasztott elnök abszurd tragédiának nevezte a történteket.

„Támogatásomat fejezem ki Casagrande kormányzónak az ügy kivizsgálásában és a két érintett iskola közösségeinek megvigasztalásában” – mondta Lula, aki január 1-jén veszi át hivatalát Jair Bolsonaro elnöktől.

Rovatok