Index Vakbarát Hírportál

Dél-Korea megbüntette Észak-Korea atomprogramjának támogatóit

2022. december 2., péntek 08:50

Dél-Korea pénteken újabb szankciókkal büntette Észak-Korea növekvő nukleáris fegyver- és rakétaprogramjának támogatóit, nyolc személyt és hét szervezetet.

Kim Dzsongun nemrég közölte, Észak-Korea lesz a világ legerősebb atomhatalma. A lépés, amely megtiltja a dél-koreaiaknak, hogy engedély nélkül bármilyen típusú üzletet folytassanak velük, nagyrészt szimbolikus jelentőségű, mert a két ország között kevés pénzügyi ügylet zajlik.

A döntés ugyanakkor heves reakciót válthat ki Észak-Koreából, amely a múlt hónapban élesen bírálta, elmeháborodottnak és vad kutyának nevezte Jun Szok Jol dél-koreai elnököt azt követően, hogy Szöul közölte, további egyoldalú szankciók bevezetését fontolgatja.

A dél-koreai büntetőintézkedéseket nem sokkal azután jelentették be, hogy az amerikai pénzügyminisztérium közölte, szankciókat hozott az Észak-Koreát kormányzó Koreai Munkáspárt három tagja ellen, akik szerepet játszanak az ország nukleáris és ballisztikus fegyverek fejlesztésében.

Dél-Korea kénytelen reagálni a fenyegetésekre

A dél-koreai külügyminisztérium szerint az ország a szankciókkal az észak-koreai fegyverkezési fenyegetés fokozódására reagált, miután Észak-Korea olyan interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt a múlt hónapban, amely képes az amerikai szárazföld elérésére.

A Szöul által büntetett nyolc embert és hét vállalatot Washington már korábban szankciókkal sújtotta, mert részt vettek az ENSZ Biztonsági Tanács szankcióit kijátszó, fegyverprogramjának finanszírozására irányuló észak-koreai erőfeszítésekben.

A szankciókban felsoroltak között négy különböző észak-koreai bank hat tisztviselője, egy tajvani és egy szingapúri állampolgár szerepel. A megbüntetett vállalatok közül négy észak-koreai kereskedelmi és hajózási cég, a másik három pedig szingapúri székhelyű hajózási vállalat.

Dél-Korea októberben szankciókat vezetett be 15 ember és 16 szervezet ellen. A vád az volt ellenük, hogy támogatták Észak-Korea fegyverkezési tevékenységét. Öt év alatt az MTI szerint ez volt Szöul első egyoldalú szankciója Phenjannal szemben.

Észak-Korea idén rekordsebességgel fokozta fegyverkísérleteit, több tucat rakétát, köztük interkontinentális ballisztikus rakétákat tesztelt. Phenjan igyekezett kihasználni, hogy a nemzetközi közösség figyelme Oroszország ukrajnai háborújára összpontosult, így akarta előmozdítani fegyverprogramját, növelni a nyomást Washingtonra és Szöulra.

Rovatok