Index Vakbarát Hírportál

Kerülte a céges bulikat, nem volt szórakoztató, kirúgták

2022. december 3., szombat 14:05

„Megalázónak és tolakodónak” tartotta a céges bulikat, ezért nem volt hajlandó részt venni rajtuk egy francia férfi. Munkáltatója arra hivatkozva rúgta ki, hogy nem volt eléggé „szórakoztató” a munkahelyén.

Az ügy évekkel ezelőtt kezdődött, és a francia legfelsőbb bíróságig jutott, amely most úgy döntött, hogy egy párizsi székhelyű tanácsadó cég jogtalanul bocsátotta el alkalmazottját.

A peres eljárás azonban még most sem ért véget.

T. úrként említik a bírósági dokumentumok a férfit, akit még 2015-ben menesztettek a Cubik Partners cégtől, miután nem volt hajlandó részt venni olyan szemináriumokon és hétvégi társasági rendezvényeken, amelyeket a periratok szerint ügyvédei úgy írtak le: a „túlzott alkoholfogyasztás” és a „promiszkuitás”, a szexuális partnerek féktelen cseréje jellemezte őket.

A felperes, T. úr azzal érvelt, hogy a cég „szabadidős” kultúrájának gyakorlata „megalázó és tolakodó” volt.

Ezek közé sorolta a szexuális aktusokkal kapcsolatos gúnyolódásokat, a durva beceneveket, nem utolsósorban pedig azt a kirótt kötelezettséget, hogy a munkahelyi rendezvények alatt ossza meg az ágyát egy másik alkalmazottal.

A férfit megilleti a „véleménynyilvánítás szabadsága”. A társasági életben való részvétel megtagadása a munkaügyi és emberi jogi törvények értelmében „alapvető szabadság”, és nem indokolja az elbocsátását – mondta ki a The Washington Post által is idézett ítéletében a francia Semmítőszék.

A Cubik Partners 2011 februárjában alkalmazta T. urat vezető tanácsadóként, akit három év elteltével igazgatóvá léptettek elő. „Szakmai alkalmatlanság” miatt azonban 2015 márciusában elbocsátották, mert nem vallotta magáénak a cég társasági értékeit.

Munkáltatója azt is kifogásolta, hogy néha „rideg és demotiváló hangnemet” ütött meg a beosztottakkal szemben, miközben képtelen volt elfogadni a visszajelzéseket és az eltérő álláspontokat.

France's highest court has ruled that a man fired by a Paris-based consulting firm for allegedly failing to be “fun” enough at work was wrongfully dismissed. https://t.co/u2IHSCUh9X

— The Washington Post (@washingtonpost) November 28, 2022

A Cubik Partners nem reagált azonnal a The Washington Post megkeresésére.

A bíróság egyébként háromezer eurós kártérítésre kötelezte a munkáltatót, az ügy végére azonban nem tett pontot. T. úr ugyanis további 460 ezer eurót, több mint 188 millió forintot követel elmaradt bér és perköltségek jogcímén – írta az Euronews.

Bacchanáliákká fajuló céges rendezvények

Nem ez az első eset, hogy egy vállalat „ivási” kultúráját bíróság vizsgálja közelebbről. Számos közelmúltbeli eset főszereplője a szesz az úgynevezett fehérgalléros szakmai környezetben még az után is, hogy a #MeToo-mozgalom világszerte reflektorfénybe helyezte a munkahelyi visszaéléseket.

Egyes cégek a vállalati rendezvényeken egyenesen kísérőket alkalmaznak a mértéket nem ismerő „piás” alkalmazottak kezelésére annak reményében, hogy megelőzhetik a kínos eseteket.

Egy céges bulin elszenvedett súlyos sérülései miatt a PricewaterhouseCoopers egy angliai könyvvizsgálója beperelte munkáltatóját – mert „versenyerényt csináltak” a „mértéktelen” alkoholfogyasztásból.

Michael Brockie ittasan megbotlott az utcán, elesett, és összezúzta magát. Kómába került, sérülései miatt pedig később koponyájának egy részét el kellett távolítani.

Mindez az után történt, hogy részt vett a munkáltatója által szervezett „csapatépítésen”.

Rekordösszegű, egymillió fontos, 474 millió forintos büntetést szabott ki a bíróság a Lloyd’s biztosító leányvállalatára márciusban – „súlyos mulasztások” miatt.

Ezek közé sorolták a többi között a „fiús estélyt”, amelyen az alkalmazottak, köztük két felsővezető „nem az alkalomhoz illő beavatási szertartásokban és mértéktelen ivászatban vett részt, és szexuális megjegyzéseket tettek női kollégákra” – jelentette a Guardian.

Franciaország egyébként az alkoholfogyasztás tekintetében a világ legliberálisabb országai közé tartozik. A nyilvános alkoholfogyasztás törvényes alsó korhatára 18 év, a magánéletben történő alkoholfogyasztást azonban nem szabályozzák.

(Borítókép: Képünk illusztráció. Fotó: Henrik Sorensen / Getty Images)

Rovatok