Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter közölte, mikor indul be Magyarország tengeri kikötője

2022. december 7., szerda 13:16

A tervek szerint a magyar vállalatok 2026-tól kezdve már igénybe vehetik exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.

A magyar kormány még 2019-ben, mintegy százmillió euróért vásárolt területrészt egy trieszti kikötőben (a teljes beruházás a kivitelezéssel együtt mintegy 200 millió eurót, vagyis körülbelül 83 milliárd forintot tesz ki). A lépéstől hosszú távon azt remélik, hogy segíthet fellendíteni a magyar exportot, de eddig a beruházás a tervezettnél lassabban haladt.

Az MTI szerint Szijjártó Péter most, Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy az olaszokkal aláírtak egy megállapodást, amelynek nyomán megkezdődhetnek a régóta várt előkészítő beruházások. A külügyminiszter azt mondta, hogy 

2026-tól kezdve várhatóan a magyar cégek is igénybe vehetik a kikötőt.

A trieszti kikötőben felvásárolt területtel a kormány célja, hogy a magyar cégek minél gyorsabban és zökkenőmentesebben juthassanak tengeri kijárathoz – közölte, hozzátéve azt is, hogy egy évi 2,5 millió tonna mozgatására, közúti és vasúti szállítások fogadására egyaránt alkalmas kikötőt akarnak létrehozni.

A közös fejlesztési programmal a két ország Triesztet Közép-Európa egyik legfontosabb kikötőjévé kívánja tenni

– szögezte le Szijjártó Péter, aki ezután migrációügyben is méltatta Matteo Salvinit, mondván, „szerencsére vannak még Európában olyan, vezető pozícióban lévő politikusok, akik józan módon tudnak gondolkodni a migrációról”.

„Fontos, hogy az illegális migrációval szembeni hangok összeadódjanak, minél hangosabbak legyenek, hogy rákényszerítsük Brüsszelt arra, hogy végre fejezze be a migráció támogatását” – mondta Szijjártó, hangsúlyozva, hogy Magyarország most kettős nyomás alatt áll Ukrajna és dél felől is.

A migrációt meg kell állítani, nem menedzselni kell. Amennyiben azonban Brüsszel nem lesz hajlandó változtatni migrációt támogató politikáján, akkor sajnos a déli határunkon még az eddiginél is sokkal nagyobb nyomásra számíthatunk, és akár a 2015-ös számoknál is súlyosabb adatokat láthatunk

– tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter végül arról is beszélt, hogy Olaszország a világ egyik legnagyobb fejlett gazdasága, és ezáltal az együttműködés sokat segíthet Magyarországnak a recesszió elkerülésében. Az olasz cégek alkotják Magyarországon a kilencedik legnagyobb beruházói közösséget, Olaszország a negyedik legnagyobb külkereskedelmi partner, a kétoldalú kereskedelem tavaly csúcsot döntött 12 milliárd euróval, s idén is 20-25 százalékos bővüléssel lehet számolni – sorolta. 

A külügyminiszter szerdán találkozik az olasz gazdaságfejlesztési és az energiaügyi miniszterrel, majd a Világélelmezési Program (WFP) vezetőjével, valamint az olasz űrügynökség elnökével is, akivel egyetértési megállapodást írnak alá a békés célú űrtevékenységgel kapcsolatos együttműködésről.

(Borítókép: Michal Cizek / AFP)

Rovatok