Index Vakbarát Hírportál

Két német köztévé is sztrájkol

2022. december 13., kedd 12:29

Bérkonfliktusok miatt sztrájkolnak a német köztévéknél dolgozó alkalmazottak, emiatt a ZDF csatorna Morgenmagazin műsora is elmaradt.

A német AED és ZDF csatornákra hiába kapcsolnak a tévénézők, csupán régi, már korábban lement anyagokat sugároznak. Ennek értelmében előzetes bejelentés nélkül a ZDF Morgenmagazin műsora is elmaradt, amely a német televízió egyik legfontosabb reggeli műsora.

A ZDF televízió közölte, hogy sztrájk miatt szünetel az adás. A VRFF médiaszövetség közleménye szerint az adásszünet kedden, hajnali három órakor kezdődött – számolt be a német média.

Sztrájk miatt a Morgenmagazin nem sugároz élőben. Ön egy előre felvett műsort néz

– olvashatják a nézők a tévéképernyőn.

Az utóbbi időben több közszolgálati médiavállalatnál is bérkonfliktusok voltak, és már megállapodások is születtek a szakszervezetek és az ARD vállalatai között. A ZDF-nél a következő tárgyalási fordulót december 21-re tervezik. A Német Újságíró Szövetség (DJV) szerint eddig három tárgyalási forduló volt.

(Borítókép: Sebastian Gollnow / picture alliance / Getty Images)

Rovatok