Index Vakbarát Hírportál

A jogállamiságról nem beszélni kell, hanem megvalósítani

2022. december 13., kedd 14:31

A jogállamiságról nem beszélni kell, hanem meg kell valósítani, és ez azok felelőssége, akik a politikai rendszer tagjai – jelentette ki Robert Golob szlovén miniszterelnök kedden a Európai Parlament Európa jövőjéről szóló plenáris vitában.

Golob azt mondta, az előző kormány idején gyengült a jogállamiság Szlovéniában, és ő „nem akart olyan országban élni, ahol nincs jogállamiság”. Hangsúlyozta: egy jól működő demokráciában fel kell lépni az olyan álhírek és a gyűlöletbeszéd ellen, amelyeket a politikai erők finanszíroznak – írja az MTI.

Golob hangsúlyozta az uniós bővítési folyamat jelentőségét. Felhívta a figyelmet arra, hogy Ukrajna és Moldova tagjelölti státusza jó kezdet, de e két ország kezét nem szabad elengedni, meg kell mutatni nekik, hogy az EU nemcsak kezdetben van mellettük, de hosszú távon is erőfeszítéseket tesz, és elkíséri őket a csatlakozási folyamat végéig.

Felhívta a figyelmet rá, hogy a nyugat-balkáni régió bővítési folyamata sem torpanhat meg. Kiemelte, hogy az uniós csatlakozás óriási fejlődési lendületet adott Szlovéniának.

Abban hiszek, hogy az uniós tagság az egyetlen módja a béke, a biztonság és a jólét megteremtésének minden állampolgár számára

– tette hozzá.

Az uniós energiapolitikáról beszélve a szlovén kormányfő felszólította az Európai Bizottságot, hogy hozzon ambiciózusabb intézkedéseket a magas energiaárak kezelése érdekében.

Véleménye szerint az orosz energiahordozóktól való európai függőséget Moszkva fegyverként használja, és míg az EU-nak sikerült az energiaszükségleteket biztosítani, nem tett elegendő lépest az energiaárak visszaszorítására. Véleménye szerint az energiafüggetlenséghez vezető egyetlen út a zöldátállás.

Rovatok