Index Vakbarát Hírportál

Félelmetes tömegpusztító fegyvert fejlesztett ki Moszkva

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója

Index
2022.12.14. 21:59
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket!

    Tartsanak velünk csütörtökön is, frissülő hírfolyamunk már korán reggel elindul.

  • Biztonsági szakértőkből álló állandó jelenlétet létesít valamennyi ukrajnai atomerőműben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). Erről egyezett meg kedden Párizsban az Emmanuel Macron francia elnök által összehívott adományozói konferencia szünetében tartott tárgyalásán Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.

    Ez rendkívül fontos, amikor az ukrajnai energiahálózat korábban nem tapasztalt kihívásokkal néz szembe a háború miatt a tél közepén

    – mondta a kétórás tárgyalás után az atomsorompó-egyezmény betartatásán őrködő szakosított ENSZ-szervezet vezetője.

    A NAÜ illetékesei három hónapja tartózkodnak az orosz kézen lévő zaporizzsjai erőműnél, amely az Ukrajna elleni orosz invázió következében kialakult frontvonalak közelében fekszik, és így rendszeres tüzérségi támadások célpontja – számolt be az MTI.

    Ukrajna kérésére a szervezet megfigyelői az elmúlt egy hónapban egyhetes látogatásokat tettek a másik három működő ukrajnai – a hmelnyickiji, a rivnei, illetve a pivdenni (dél-ukrajnai) – atomerőműben is, valamint a 2000-ben végleg leállított csernobili erőműben, ahol 1986-ban a történelem legsúlyosabb atomerőmű-balesete történt. Grossi és Smihal keddi megállapodása értelmében a NAÜ e létesítményeknél való folyamatos jelenlét tervén dolgozik.

  • Az orosz hadsereg december 8. óta legalább 60 katonai járművet telepített Belaruszba. A jelentések szerint a járművek között vannak Ural teherautók, gyalogsági harcjárművek és üzemanyagszállító teherautók.

    A teljes körű invázió február 24-i megindítása óta Belarusz közvetetten részt vesz a háborúban, mivel hagyja, hogy az orosz csapatok a területét használják Ukrajna megtámadására, írja a Kyiv Independent.

  • A híres amerikai politológus, Francis Fukuyama nem zárja ki, hogy Ukrajna 2023-ban felszabadítja a Krímet az orosz megszállás alól.

    Az ukránoknak először vissza kell foglalnia Herszont, majd fel kell szabadítaniuk Zaporizzsját. Így egyszerűen elvághatják a Krímet Oroszországtól

    – vélekedett a politológus.

    Fukuyama emlékeztetett, hogy Ukrajna már elérte a Kercsi hidat, így Oroszországnak nagyon nehéz lesz támogatnia csapatait a Krímben. A politológus úgy véli, hogy újabb „megalázó orosz visszavonulást” fogunk látni – írja az Ukrajinszka Pravda.

  • Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos december 14-én azt mondta, hogy február óta közel 8 millió ukrán menekült el az országból, akik Ukrajna háború előtti lakosságának mintegy 20 százalékát teszik ki.

    A magas szám ellenére Lubinec becslése szerint még mindig 13 millió ember él az oroszok által megszállt területeken, ahol továbbra is súlyos harcok folynak.

  • Hadgyakorlaton vettek részt a NATO többnemzetiségű harccsoportjának katonái Bulgáriában.

    A gyakorlatra azt követően került sor, hogy észt védelmi tisztviselők a múlt héten közölték, az Egyesült Államok az elkövetkező hetekben további gyalogos csapatokat telepít a balti országba, hogy megerősítse a NATO keleti szárnyának védelmét.

    Várhatóan egy amerikai gyalogos század települ át Európába, ez az egység jellemzően 80–250 katonából áll, közölte az észt védelmi minisztérium, írja a Sky News.

  • Az ukrán hatóságok egy állítólagos „gyermekkínzókamrát” fedeztek fel a déli kikötővárosban, Herszonban – jelentette a Kyiv Independent című lap szerint Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa.

    Lubinec azt állítja, hogy a helyiségben az orosz erők gyerekeket tartottak fogva és kínoztak a város megszállása idején. Hozzátette: a gyerekek csak nagyon kevés vizet és ételt kaptak – írja a Sky News.

  • Volodimir Zelenkszij ukrán elnök azt mondta, hogy mostanáig 184 ukrán sportoló vesztette életét az orosz–ukrán háború következtében.

    Az ukrán államfő a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetőjével, Thomas Bachhal folytatott mai megbeszélésén osztotta meg ezt a számot.

    Kijev ellenzi, hogy orosz sportolók vegyenek részt a 2024-es párizsi olimpián – közölte az ukrán elnöki hivatal.

    Bach a múlt héten azt mondta, hogy az orosz és belorusz sportolók részvétele a 2024-es játékokon még mindig nem tisztázott, írja a Guardian.

  • Az Európai Bizottság további 500 millió euró összegű rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatást folyósított Ukrajnának, a pénz az 5 milliárd euró összegű rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) utolsó részletét jelenti – közölte a brüsszeli testület szerdán.

    Az Európai Unió júniusban hagyta jóvá az Ukrajnának szánt makroszintű hitel folyósítását, amely az ország ellen zajló háború okozta finanszírozási szükségleteket hivatott fedezni.

    Az MTI értesülései szerint a folyósítás azt követően valósulhatott meg, hogy az Európai Bizottság kedvezően értékelte az október 3-án aláírt egyetértési megállapodásban elfogadott hét strukturális politikai intézkedés Ukrajna általi végrehajtását.

    Ezen intézkedések célja az ország ellenállóképességének és gazdasági stabilitásának megerősítése, az üzleti környezet javítása, a jogállamiság és a kormányzás megerősítése, valamint Ukrajna energiabiztonságának szavatolása.

    A támogatást rendkívül kedvezményes hitelek formájában bocsátották Ukrajna rendelkezésére, lejárata hosszabb futamidejű, mint a szokásos makroszintű pénzügyi támogatások esetében. A szolidaritás jeleként az uniós költségvetés fedezi a kölcsönök kamatait.

  • Az orosz parlamenti képviselőt és az Egy igazságos Oroszország párt helyettes vezetőjét, Oleg Nyilovot lefilmezték, amint egy oroszországi jótékonysági rendezvényen azzal viccelődött, hogy egy ukrán „gyermek”, nevezetesen Volodimir Zelenszkij „rakétákról álmodik”.

    Egy kijevi kisfiú rakétákról álmodik. Vova, megkapod a rakétákat, csak várj

    – mondta a képviselő, majd hozzátette: „ez persze csak vicc!”

  • Renat Karcsaa, a Roszenergoatom vezérigazgatójának tanácsadója a Szolovjov LIVE orosz médiacsatornán kijelentette, hogy a zaporizzsjai atomerőműben leleplezték az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik emberét, aki a szerelőbrigád tagjaként adatokat szolgáltatott ki a létesítményről az ukrán hadseregnek.

    Karcsaa szerint az elfogott ügynök az erőmű őrzéséről, egyebek között a kapuk nyitásáról készített felvételeket – számolt be az MTI.

  • Vlagyimir Ovcsinnyikov orosz nyugdíjas több mint 20 éve falfestményekkel tiltakozik a szovjet és az oroszországi elnyomással szemben, az elmúlt hónapokban pedig több alkotásával az Ukrajna ellen indított háború ellen emelte fel a hangját, ami miatt az orosz törvényekkel is meggyűlt a baja.

    Ovcsinnyikov a Moszkvától mintegy száz kilométerre fekvő Borovszkban él. Márciusban, egy hónappal Ukrajna megtámadása után az ukrán lobogó színeit, kék-sárga ruhát viselő lányt festett a falra, aki felé bomba zuhan. A kép alá öles betűkkel azt írta: ÁLLJ!

    Az MTI beszámolója szerint falfestménnyel a 84 éves művész a rendőrök figyelmét is magára vonta; a jelenleg hatályos törvények szerint ugyanis Oroszországban büntetendő az ukrajnai „különleges katonai művelettel” szembeni bármilyen ellenállás.

  • Túlnyomórészt elfoglalták az orosz fegyveres erők Vodjane települést a donyecki régióban – jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve.

    A tábornok azt mondta, hogy Kupjanszk irányában, az ukrán fegyveres erők állásaira öt település környékén mért tüzérségi csapások következtében mintegy száz katona esett el, egy páncélozott harcjármű, egy páncélozott jármű és hat kisteherautó pedig üzemképtelenné vált.

    Az ukrán hadsereg Konasenkov szerint Liman irányában több mint hatvan halottat és sebesültet, egy gyalogsági harcjárművet és két kisteherautót, Donyeck környékén, ahol Vodjanét az orosz erők gyakorlatilag elfoglalták, mintegy félszáz katonát, egy harckocsit, három páncélozott harcjárművet és négy kisteherautót, a Donyecki terület déli részén pedig mintegy nyolcvan katonát, három páncélozott harcjárművet és négy járművet veszítettek – adta hírül az MTI.

  • A Zaporizzsjai területen lévő, ideiglenesen megszállt Melitopol felszabadítása lehet a háború „következő fontos állomása” – írja az Ukrajinszka Pravda a The New York Timesra hivatkozva.

    Ukrajna fokozza erőfeszítéseit az orosz erők elszigetelésére és meggyengítésére a stratégiailag fontos Melitopol városában és környékén, ami akár a háború következő frontja lehet a The New York Times szerint.

    Az lap megjegyzi, hogy az ukrán fegyveres erők különösen nagy pontosságú és hatótávolságú rakétacsapásokat mérnek a stratégiailag fontos város ellenőrzése érdekében.

    The New York Times szerint Melitopol kulcsfontosságú csomópont, amelynek visszafoglalása segíthet az ukrán védőknek visszaszerezni az ellenőrzést nemcsak az egész Zaporizzsjai, hanem a szomszédos Herszoni terület többi része felett is.

  • A lex Ukrajna alapján az ukrajnai menekültek egy évre szóló speciális tartózkodási vízumot kaphatnak Csehországban, amely lehetővé teszi számukra az egészségügyi, a szociális és az oktatási rendszer igénybevételét, valamint a szabad munkavállalást.

    A jogszabály meghosszabbítását gyorsított eljárásban fogadta el a cseh parlament alsóháza. A törvénymódosítást még a szenátusnak is jóvá kell hagynia, de a kormánykoalíciónak a felsőházban is nagy többsége van – közölte az MTI.

    A vitában elhangzott, hogy eddig mintegy 450 ezer ukrajnai menekült kapott ideiglenes tartózkodási engedélyt, védelmet, és közülük mintegy 300 ezren tartózkodnak jelenleg is Csehországban. Több mint 115 ezer ukrajnai menekült már munkahelyet is talált magának, míg a cseh iskolákban mintegy 80 ezer ukrajnai gyermek tanul. A helyzet javulását mutatja, hogy míg májusban 238 ezer menekült igényelt humanitárius segélyt, addig december elején már csak 82 ezren.

    A lex Ukrajna egyik módosítása szerint minden menekült, aki meghosszabbítaná tartózkodási engedélyét, köteles lesz hivatalosan regisztráltatni magát. A hatóságok így szeretnének pontosabb képet kapni a menekültek számáról.

  • A Komszomolszkaja Pravda nevű orosz lap arról számolt be, hogy az Oroszország által kifejlesztett új atombomba „tizenkétszer pusztítóbb, mint a Hirosimát elpusztító amerikai bomba” – utalva a japán városra 1945. augusztus 6-án ledobott atomfegyverre.

    A Newsweek cikke szerint a hordozórakéta legnagyobb hatótávolsága akár a 12 ezer kilométert is elérheti, így az Egyesült Államokra vagy Európa bármely pontjára csapást lehet mérni vele.

    Az RS–24 Yars a korábbi Topol–M továbbfejlesztett változata. Nyugaton SS–29 néven ismert, a Moszkvai Hőtechnikai Intézet (MIT) fejlesztette ki, és először 2007-ben tesztelték.

  • Átvették az Európai Parlament (EP) a gondolat szabadságáért, az emberi jogok védelméért odaítélhető Szaharov-díját az EP szerdai strasbourgi plenáris ülésén a díjazott ukrán nép képviselői – írja az MTI.

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki videókapcsolaton keresztül kapcsolódott az eseményhez, azt mondta: elképzelhetetlen a béke Európában Ukrajna szabadsága nélkül.

    Kijelentette: a háború Európa ellen is zajlik. Az ukránok és az európaiak úgy fognak győzedelmeskedni az agresszor fölött, hogy senkinek sem sikerül leszakítani Ukrajnát Európáról – húzta alá.

    A díjat az ukrán nép nevében mások mellett Julija Pajevszka, a Taira Angyalai nevű evakuációs egészségügyi egység alapítója, Olekszandra Matvijcsuk, a kijevi Polgári Szabadságjogok Központja (CCL) elnöke és Ivan Fedorov, a Zaporizzsjai területi orosz megszállás alatt álló Melitopol város polgármestere vette át.

  • Az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak közölte, hogy 64 ukrán katonát és egy amerikai állampolgárt engedtek szabadon az oroszok egy fogolycserében.

    Az ukrán fegyveres erők 64 katonája, akik Donyeckben és Luhanszkban harcoltak  különösen Bahmut város védelmében vettek részt  hazatér

    – mondta el Jermak.

  • Az orosz hatóságok nem terveznek karácsonyi vagy újévi fegyverszünetet – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak a TASZSZ szerint.

    Nem, senkitől nem érkezett javaslat, ilyen téma nincs napirenden

    – így válaszolt a Kreml szóvivője arra a kérdésre, hogy az orosz hatóságok fontolóra veszik-e a karácsonyi vagy újévi fegyverszünet lehetőségét, ha esetleg Kijevből ilyen javaslat érkezik.

  • Izrael 15 ezer nem zsidó menekültet fogadott be Ukrajnából, és száznak biztosított közülük állami lakhatást – egészen idáig. A The Jerusalem Post információ szerint az állam néhány nappal ezelőtt értesítette az ukrán menekülteket, hogy maguknak kell lakhelyet találniuk. 

    A szociális minisztérium szerint a döntésnek az az oka, hogy lejárt a bérleti szerződés a menekülteket fogadó szolgáltatóval. Az intézkedés értelmében idős vagy tartósan beteg emberek is utcára kerülhetnek. Az ukrán menekülteket hivatalosan nem ismerik el menekültként Izraelben, így nem tudnak például legálisan munkát vállalni. 

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy beolttatta magát influenza ellen.

    „Emlékeznek, néhány napja megkérdeztem önöket, hogy be kell-e oltatni magunkat, vagy sem. Ön azt mondta, hogy igen, ezt meg kell tenni” – fordult Putyin Anna Popovához egy kormányülésen, miután a Roszpotrebnadzor vezetője beszámolt a koronavírus és az influenza terjedéséről Oroszországban.

    „Tessék, jelentést teszek, tegnap beoltattam magam. Azt tanácsolom minden kollégának, hogy tegyen ugyanígy” – idézte az államfőt a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

  • Jean-Claude Van Damme Ukrajnában járt – írja a Meduza. December 14-én este TikTokon jelent meg egy videó, amelyben az akciószínész az ukrán katonaság körében látható.

    A színész kétszer azt kiálltja, hogy „Dicsőség Ukrajnának!”, a katonák pedig azt felelik, hogy „Dicsőség a hősöknek!” Arról nincsenek információk, hogy a videót hol és milyen körülmények között forgatták. 

  • A karácsonyi költekezés visszafogását, valamint az ukrajnai nép támogatását kérte a hívőktől Ferenc pápa a vatikáni audienciateremben mondott beszédében szerdán.

    Az esős idő miatt a szokásos általános meghallgatást nem a Szent Péter téren tartották. Ferenc pápa advent harmadik hetében az éberségről, a világ eseményei és az embertársaink felé fordított figyelem szükségességéről beszélt – írja az MTI.

    Az Úr jövetelére várakozva figyelmünket törékenyebb testvéreinkre fordítsuk, akik szívünk kapuján kopogtatnak […], legyünk figyelmesek, alázatosak, és álljunk rendelkezésre

    – mondta a katolikus egyházfő. Hozzátette, hogy a karácsonyi időszak a megosztásról szól: emlékeztetett a Caritas nemzetközi egyházi humanitárius szervezet Családról családra nevű kezdeményezésére, amely az egész világon a fegyveres konfliktusok és humanitárius válságok sújtotta lakosságot támogatja. Ferenc pápa bejelentette, hogy az idén a segítséget az ukrajnai családoknak szánják.

    „Fivéreim és nővéreim, mondom nektek: Ukrajnában nagyon-nagyon sokat szenvednek!” – mondta a pápa. Elismerte, hogy jó dolog ünnepelni, de arra kért mindenkit, csökkentsék a karácsonyi kiadásokat.

    Tegyük a karácsonyt szerényebbé, szerényebb ajándékokkal. Amit megtakarítunk, küldjük el az ukrán népnek, melynek szüksége van rá, mivel sokat szenved: éheznek, fáznak és sokan meghalnak, mert nem jutnak orvosok, ápolók segítségéhez. Ne feledjük, mondjunk igent a karácsonyra, mondjunk igent az Úr békéjére, de az ukrajnaiakkal a szívünkben, és tegyünk konkrét gesztust feléjük

    – jelentette ki Ferenc pápa.

  • Volodimir Zelenkszij elmondta, hogy 184 ukrán sportoló vesztette életét a háborúban, mióta Vlagyimir Putyin csapatai februárban megszállták Ukrajnát. Az ukrán vezető a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetőjével, Thomas Bachhal folytatott mai megbeszélésén beszélt erről – értesült a The Guardian.

    Zelenszkij tájékoztatta Bachot arról, hogy Kijev ellenzi azt az elképzelést, hogy orosz sportolók vegyenek részt a 2024-es nyári párizsi játékokon. Bach a múlt héten azt mondta, hogy az orosz és belorusz sportolók részvétele a 2024-es olimpián még mindig nem tisztázott.

    Nem lehet semlegesnek mutatkozni, amikor a békés élet alapjait rombolják le, és figyelmen kívül hagyják az egyetemes emberi értékeket

    – reagált Zelenszkij a NOB azon szándékára, miszerint az oroszok és a beloruszok semleges zászló alatt versenyezhetnének.

  • A kormányfő az EU-s tagállami vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján képviselendő német álláspontot ismertető beszédében kiemelte, hogy a közösség továbbra is egységesen kiáll az orosz támadás ellen védekező Ukrajna mellett, így 2023-ban 18 milliárd euró hitellel is támogatja az országot – adta hírül az MTI.

    Aki pedig azt gondolja, hogy ki tudja játszani a közös kül- és biztonságpolitikát és „az EU értékeit, amelyek mellett minden tagállam elkötelezte magát”, annak tudomásul kell vennie, hogy az ilyen próbálkozások kudarcra vannak ítélve – mondta Olaf Scholz.

    Aláhúzta: a közösség fenntartja és meg is erősíti Ukrajna támogatását, méghozzá egészen addig, amíg szükséges, és amíg Vlagyimir Putyin orosz elnök nem állítja le „brutális háborúját”.

    Ehhez a támogatáshoz a pénzügyi és humanitárius segítségnyújtás, valamint az Ukrajna önvédelmi képességének biztosítását szolgáló fegyverszállítások mellett az Oroszország elleni szankciók is hozzátartoznak – tette hozzá.

    Mint mondta, 2022 „igazi története” abból áll, hogy Vlagyimir Putyin „egyetlen terve sem valósult meg”. Az orosz elnök arra számított, hogy néhány nap alatt elfoglalja Ukrajnát, és „a gázcsap elzárásával kiszárítja az európai szolidaritást”.

    Azonban tévesen mérte fel az ukrán nép bátorságát és „demokráciáink karakterét”, amelynek része „a nagyhatalmi mániával és az imperializmussal szembeni ellenállás”.

    Ukrajna így Vlagyimir Putyin számításával szemben kitartóan védekezik a „felperzselt föld politikájával” és a polgári infrastruktúra megsemmisítésére törő „alávaló orosz hadviseléssel” szemben, és „a Nyugat is elfogadta a kihívást” – fejtette ki a német kancellár.

    Olaf Scholz az ukrajnai háborúval összefüggő feladatokkal kapcsolatban a többi között arról is szólt, hogy Németország továbbra sem támogatja az importált földgáz árának EU-s szintű hatósági korlátozását.

    Mint mondta, „nincsenek egyszerű, azonnali megoldások”, így a földgáz globális piacán zajló folyamatokba sem lehet beavatkozni az ellátás biztonságának veszélyeztetése nélkül.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül vett részt az Európai Parlament szerdai, strasbourgi plenáris ülésén, amelyen átadták a gondolat szabadságáért és az emberi jogok védelméért odaítélhető Szaharov-díjat.

    Az ukrán államfő azt mondta: elképzelhetetlen a béke Európában Ukrajna szabadsága nélkül. Hozzátette: a háború Európa ellen is zajlik.

    Az ukránok és az európaiak úgy fognak győzedelmeskedni az agresszor fölött, hogy senkinek sem sikerül leszakítani Ukrajnát Európáról

    – fogalmazott Zelenszkij.

    A díjat az ukrán nép nevében mások mellett Julija Pajevszka, a Taira Angyalai nevű evakuációs egészségügyi egység alapítója, Olekszandra Matvijcsuk, a kijevi Polgári Szabadságjogok Központja (CCL) elnöke és Ivan Fedorov, a Zaporizzsja megyei, orosz megszállás alatt álló Melitopol város polgármestere vette át.

  • A Kreml szerdán közölte, hogy nem kapott semmilyen javaslatot vagy felhívást arra vonatkozóan, hogy tűzszünet legyen karácsonykor Ukrajnában, és nem is tervezi ezt – írja a The Guardian.

    Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő még kedden azt nyilatkozta: „Szó sem lehet arról, hogy Oroszország az év végéig elkezdi kivonni csapatait Ukrajnából. Kijevnek figyelembe kellene vennie az elmúlt időben kialakult realitásokat, így el kell fogadnia azt is, hogy az Oroszországi Föderáció négy ukrán területet törvényes népszavazások eredményeként annektált. Ennek elismerése nélkül lehetetlen bármilyen előrelépés.”

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hét elején felszólította Oroszországot, hogy karácsonyig kezdje meg csapatainak kivonását országából, ami szerinte az első lépés lehetne a békemegállapodás felé. Az államfő hozzátette, hogy ha Oroszország végrehajtja csapatai kivonását Ukrajnából, akkor ezzel biztosítja a harci cselekmények leállását is.

    Remélem, hogy támogatják felhívásunkat, mert ez az egész világ érdeke is. Egyben ez a béketervünk része. A megszállónak távoznia kell. Ez biztosan meg fog történni, és nem látom okát, hogy Oroszország miért ne tenné meg most, karácsonykor

    – mondta Zelenszkij az iparilag legfejlettebb demokratikus országokat összefogó G7-csoport vezetőihez videókapcsolaton keresztül intézett beszédében.

    „Azt javasoljuk, hogy Oroszország tegyen egy konkrét, érdemi lépést a diplomáciai rendezés felé, amelyről Moszkvában oly gyakran beszélnek. Olyan ünnepek jönnek, amelyeket több milliárd ember ünnepel: a Gergely-naptár szerinti karácsony, az újév és a Julianus-naptár szerinti karácsony. Ez az az idő, amikor a normális emberek a békére gondolnak, nem az agresszióra. Azt javaslom, hogy Oroszország legalább próbálja meg bizonyítani, hogy képes visszautasítani az agressziót” – tette hozzá az ukrán elnök.

  • A belorusz katonai egységeknek az állandó bevetési helyszínről a hrodnai régióban található Gozsszkij gyakorlótérre kell vonulniuk.

    A belorusz csapatok meglepetésszerű ellenőrzésének második napján azt a feladatot kapták, hogy vonuljanak az ország kiképzőterületére – írja a Unian.

    Lukasenka december 13-án adta utasításba, hogy ellenőrizzék a belorusz csapatok harckészültségét. 

  • A Fővárosi Nagycirkusz ad otthont 2023. január 2-án és 3-án az ukrán Yaskrava Arena Dnipra nemzetközi gyermek-cirkuszfesztiválnak. A háború ellehetetlenítette az ukrajnai rendezést, ezért kérte Olga Oblasova, a fesztivál igazgatója, hogy a magyar főváros láthassa vendégül a fiatal tehetségeket – olvasható a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ MTI-hez eljuttatott közleményében.

    Bajban ismerszik meg az ember. A jótékonyság, az egymásra figyelés és a másik segítése a cirkuszművészet alapüzenetei közé tartoznak. Fontos, hogy ez ne csak szóban, hanem tettekben is mérhető legyen, ezért most is segítő kezet nyújtunk

    – mondta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója.

    A fesztivált 2010-ben indította útjára a Bright Country nevű ukrán civil szervezet. Az eseményt minden év decemberében, karácsony előestéjén rendezték meg a Dnyipro Állami Cirkuszban. Az évek során több mint ezer artistanövendék vett részt a fesztiválon Ukrajna minden régiójából, valamint Litvániából, Magyarországról, Németországból, Moldovából és Lengyelországból.

    Oblasova úgy fogalmazott: a háború megállította a cirkuszfesztivált, de nem állította meg a gyerekeket, a tanárokat és az artistákat vágyaik teljesítésében. „A Fővárosi Nagycirkusz legnagyobb örömünkre segítő kezet nyújt, hogy ne szakadjon meg a hagyomány” – közölte a dnyiprói fesztivál igazgatója.

    Tájékoztatása szerint idén Harkiv, Kijev, Odessza, Donyeck és Zaporizzsja régiók cirkusziskoláinak diákjai, Magyarországról a Baross Imre Artistaképző Akadémia három produkciója, valamint svájci, olasz és mexikói artistanövendékek vesznek részt a versenyen.

  • Friedrich Merz német ellenzéki vezető felszólította a német kormányt, hogy haladéktalanul adjon harckocsikat és páncélozott szállítójárműveket Ukrajnának – írja az Ukrainska Pravda

    Minél többet segítünk, annál hamarabb véget érhet ez a háború 

    – jelentette ki a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, hozzátéve, hogy a német kormány a NATO nélkül is könnyedén biztosíthatja ezeket az eszközöket Ukrajnának. 

Rovatok