Index Vakbarát Hírportál

Bejelentést tett a Ryanair, több repülőtérről is kivonul a légitársaság

2022. december 14., szerda 15:49

A Ryanair hivatalos csatornáin közölte, hogy négy romániai regionális repülőtéren mintegy tizenöt járatát meghatározatlan időre törli menetrendjéből. A döntés a nagyváradi, a nagyszebeni, a temesvári és a suceavai légikikötőt is érinti.

A fapados ír légitársaság jelenleg London Stansted és a Milánó melletti Bergamo repülőteréről közlekedik Nagyváradra, 2023. március 25-én mindkét járatot felfüggeszti a cég. A vállalat most úgy határozott, hogy Nagyvárad és az olasz Bologna, illetve a németországi Weeze között a jövő nyári szezonban sem indítja újra járatait.

Ryanair Nagyszebenből jelenleg négy járatot üzemeltet, ezeket kivétel nélkül mind felfüggeszti 2023. március végén, és öt másik nemzetközi célállomásra (Billund, Bologna, Korfu, Milánó MXP, Liverpool) 2023 nyarán sem indulnak újra a korábban bevezetett, de már leállított járatok.

Suceava hat (Brüsszel, Dublin, Manchester, Milánó, Róma és Treviso) útvonalon üzemeltetett járat nélkül marad jövő tavasszal. Emellett a Suceava–Bécs közötti repülőjárat sem indul újra a következő évben – írja az Új Magyar Szó.

A Ryanair – amely 2023. március 26-tól a Bukarest és Tel-Aviv közötti rendszeres járatát is kivonja – a boardingpass.ro érdeklődésére azt írta, hogy a döntést „a hosszú távú ösztönző lehetőségek hiánya miatt hozták meg az érintett a repülőtereken”.

(Borítókép: Egy Ryanair Boeing 737 a Salento Repülőtéren az olaszországi Brindisiben 2022. november 30-án. Fotó: Manuel Romano / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok