Index Vakbarát Hírportál

Indiai külügyminiszter: Pakisztán a terrorizmus fészke

2022. december 16., péntek 11:17

A terrorizmus központjának nevezte Pakisztánt helyi idő szerint csütörtökön az indiai külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) előtt tett felszólalásában, nem sokkal azután, hogy Iszlámábád Újdelhit vádolta terrorizmussal.

Szubrahmanjam Dzsaisankar emlékeztetett Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter 10 évvel korábbi pakisztáni látogatására, mely során Clinton azt mondta, „ha valaki a hátsó udvarban kígyót tart, nem számíthat arra, hogy a kígyó csak a szomszédot marja meg, őt nem” – írja az MTI.

Pakisztán nyilvánvalóan nem érti meg a jótanácsokat, mert a világ ma a terrorizmus fészkeként tekint rá

– fogalmazott Dzsaisankar. A tárcavezető szavaira reagálva pakisztáni kollégája, Bilaval Bhutto Zardari újságírók előtt viszont a terrorizmus áldozatának nevezte Pakisztánt, és rámutatott arra, hogy édesanyjával, a miniszterelnöki tisztséget is betöltő Benazir Bhuttóval is terrorista végzett 2007-ben.

„A terrorizmus elleni harc személyes ügy számomra” – szögezte le, és kiemelte, hogy a terrorizmus „nem ismer sem vallást, sem határokat”.

„Oszama bin Laden halott, de a gudzsaráti mészáros él és virul, és jelenleg India miniszterelnöke” – tette hozzá Narendra Modi indiai kormányfőre utalva, akit sokan azzal vádolnak, hogy nem tett meg mindent, hogy elkerülje a 2002-ben, a nyugat-indiai Gudzsarát államban kirobbant zavargásokat, melyek során csaknem 1000 muszlim vallású indiai vesztette életét. A hindu nacionalizmus egyik szimbólumának tartott Modi ekkor Gudzsarát államminisztere volt.

Rana Szanaullah Hán pakisztáni belügyminiszter a héten azt vetette Újdelhi szemére, hogy része van a Pakisztánban zajló terrorista tevékenységben, egyebek között terroristákat is kiképez, valamint hozzátette: Iszlámábád az ügyet az ENSZ elé viszi.

Rovatok