Index Vakbarát Hírportál

Kérdéses, hogy Elon Musk távozik-e a Twitter éléről

2022. december 20., kedd 08:12

A Twitter-vezér több posztot is közzétett azóta, hogy egy szavazáson a platform felhasználói arra szólították fel, hogy mondjon le a Twitter vezérigazgatói posztjáról. Elon Musk egyelőre semmi jelét nem adta a lemondásnak, de a korábbi példák alapján arra lehet számítani, hogy tényleg távozik majd a Twitter éléről – csak éppen nem a szavazás miatt.

Korábban beszámoltunk a szavazás kezdetéről, és arról is, hogy a szavazók 57,5 százaléka (körülbelül 10 millió felhasználó) Musk lemondására voksolt.

Elon Musk a szavazás előtt még azt ígérte, hogy tartja magát annak eredményéhez. A voksolás közben pedig egy posztban üzent az ellene szavazóknak. „Vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még megkapod!” – írta.

A szavazás lezárulta után Musk több órán keresztül hallgatott. Később aztán posztolt vagy megosztott pár, más témába vágó bejegyzést, illetve néhány másik felhasználó bejegyzéseire válaszolt röviden. 

egyik alkalommal sem utalt arra, hogy most akkor lemond-e vagy sem – bár párszor visszautalt magára a szavazásra.

A voksolás után Musk néhány támogatója azt írta, hogy szerintük nem valódi személyen alapuló felhasználók (ún. botok) szavazhattak tömegesen arra, hogy Musk mondjon le. Ezt annak alapján gondolták, hogy a szavazáson sokkal kevesebb kedvelés és megosztás volt, mint ahány szavazat érkezett. 

Az egyik ilyen felvetésre maga Elon Musk is válaszolt, azzal az egy szóval, hogy 

Érdekes. 

(Musk egyébként gyakran szokott ezzel az egy szóval reagálni a többi Twitter-felhasználó felvetéseire – jellemzően akkor, amikor nem akar állást foglalni az adott kérdésben.)

Ezenkívül egy másik, a mostani szavazáshoz is kapcsolódó felvetésre is reagált a milliárdos. Annak a lényege az volt, hogy innentől kezdve azokon a Twitter-szavazásokon, amelyek a Twitter üzletpolitikáját is érintik, csak a Twitter előfizetéscsomagját (Twitter Blue) igénybe vevő felhasználók szavazhassanak.

Jogos. A Twitter végrehajtja ezt a változtatást

– mondta erre Elon Musk. 

Na, de most akkor lemond vagy sem? Ez lehet a válasz

E kérdéssel kapcsolatban a The Guardian jegyezte meg, hogy Elon Musk néha olyan kérdésekről szavaztatta az embereket a Twitteren, amelyekről valójában már a szavazás előtt döntést hozhatott. Ilyen példa volt az,

A mostani esetben figyelemre méltó, hogy Elon Musk november 16-án tett már egy olyan kijelentést, miszerint „idővel keres valakit, aki vezetheti helyette a Twittert”. 

Ebből arra lehet következtetni, hogy Musk valójában már döntött arról, hogy távozik a vezérigazgatói székből.

Most pedig, a szavazás után úgy fogja beállítani a dolgokat, mintha a nép akaratának engedve tett volna így. 

(Borítókép: Elon Musk a SpaceX központjában 2022. február 10-én. Fotó: Jim Watson / AFP)

Rovatok