Index Vakbarát Hírportál

Újabb börtönbüntetést kaphat Hollywood szexuális ragadozója

2022. december 20., kedd 06:55

Bűnösnek találták Harvey Weinstein producert a jelenleg ellene zajló eljárásban. Ennek következtében akár további 24 év börtönbüntetést is kaphat.

Weinsteint korábban egyszer már elítélték szexuális erőszak miatt: akkor 23 évet kapott, amelynek letöltését már megkezdte. A mostani, idén ősszel kezdődött perben szintén nemi erőszak miatt folyik ellene az eljárás

A BBC szerint hétfőn a bíróság kimondta Weinstein bűnösségét ebben az ügyben is. Azt csak a napokban, egy későbbi tárgyaláson fogják eldönteni, hogy pontosan mekkora lesz a büntetése,

de akár 24 év börtönt is kaphat.

Weinsteint ebben a perben több nő is nemi erőszakkal, szexuális zaklatással vádolta (az esetek még 2005 és 2013 között történtek).

A bíróság nem mindannyiuk esetében tudta megállapítani azt, hogy a producer valóban elkövette-e velük szemben a bűncselekményt,

így a producerrel szemben csak a vádak egy részében mondták ki az ítéletet. 

Weinstein az ítélethirdetéskor először lesütötte a szemét, majd kifejezéstelen tekintettel meredt a bírákra.

Harvey Weinsteint először 2020-ban ítélték börtönbüntetésre, az ellen az ítélet ellen a producer fellebbezett. A #MeToo mozgalom kezdete óta több mint 80 nő vádolta meg nemi erőszak vagy szexuális zaklatás elkövetésével az ismert filmest.

(Borítókép: Harvey Weinstein elhagyja a New York-i Büntetőbíróságot 2019. december 6-án. Fotó: Scott Heins / Getty Images)

Rovatok