Index Vakbarát Hírportál

Tinédzser lányok késeltek halálra egy hajléktalant

2022. december 21., szerda 08:03

Nyolc tizenéves gyerek szurkált halálra egy hajléktalant Torontóban. A tinédzserek előzetes letartóztatásban várják a tárgyalásukat.

Egy hajléktalan meggyilkolásáért helyeztek vád alá nyolc tizenéves lányt, akik a közösségi médián keresztül ismerkedtek meg – közölte a torontói rendőrség vasárnap. 

A három 13 éves, három 14 éves és két 16 éves lányból álló banda december 18-án, nem sokkal éjfél után lepték meg 59 éves áldozatukat a főpályaudvar melletti téren. A férfit szurkáló tinédzserek miatt a járókelők tettek bejelentést a hatóságoknál. A rendőrség beszámolója szerint az áldozatot egy közeli kórházba szállították, azonban belehalt sérüléseibe. 

A lányokat – akiknél több fegyvert is találtak – a helyszíntől nem messze találta meg a rendőrség. A hatóság információi szerint a csoport azzal indult útnak, hogy bajt okozzanak, és nem sokkal a gyilkosság után újabb veszekedésbe keveredtek. 

Vizsgálják az esetet 

A lányok – akik közül háromnak van rendőrségi múltja – Toronto különböző részein élnek és a közösségi médiában ismerkedtek meg. Arról azonban, mióta ismerik egymást, még nincs információ. Továbbá azt is vizsgálják, miért találkoztak és mik lehettek az estére vonatkozó terveik.

A gyerekeket gyilkossággal vádolják és előzetes letartóztatásba helyezték őket. Egy hónap múlva kell bíróság elé állniuk – írta a New York Post

Rovatok