Index Vakbarát Hírportál

Sztrájkhullám bénítja meg Angliát, mostantól a mentősök is beszüntetik a munkát

2022. december 21., szerda 19:42

Sztrájkot kezdtek szerdán az angliai és a walesi mentőszolgálatok alkalmazottai, miután a kormány nem teljesítette bérköveteléseiket.

A sztrájk egyes térségekben már éjfélkor elkezdődött, de országosan kedd délre teljesedett ki, amikor a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) szinte összes angliai és walesi ellátási körzetében beszüntették a munkát a mentők, a helyszínektől függően 24, illetve 12 órára.

Észak-Írországban már a múlt héten sztrájkoltak a mentők, Skóciában pedig éppen szerdán utasították el a helyi szakszervezetek a skót kormány béremelési javaslatát, de a sztrájkról egyelőre nem döntöttek – írja az MTI.

Az Angliára és Walesre kiterjedő szerdai mentősztrájk előzményeként a brit kormány átlagosan 4,75 százalékos béremelést hagyott jóvá az NHS munkavállalóinak, köztük a mentőknek, a szakszervezetek azonban az inflációnál nagyobb mértékű emelést követelnek.

A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb adatai szerint a tizenkét havi összevetésben számolt fogyasztói infláció novemberben 10,7 százalék volt, de egy hónappal korábban 11,1 százalékos éves inflációt mértek Nagy-Britanniában. Az októberi infláció több mint négy évtizedes rekord volt.

Mit szeretnének a szakszervezetek?

A mentőszakszervezetek a jelenlegi tizenkét havi inflációt négy százalékponttal meghaladó béremelést szeretnének elérni, de a kormány erre jelenleg nem mutat hajlandóságot, arra hivatkozva, hogy ekkora kiadási többletet nem bírna el az egészségügyi költségvetés.

A szerdai sztrájkra kidolgozott szabályok alapján a mentők közvetlen életveszély esetén a munkabeszüntetés alatt is kivonulnak, de a kormány felhívta a kevésbé sürgős ellátást igénylők figyelmét arra, hogy számukra a sztrájk idején nem garantált a mentőszolgáltatás.

Az egészségügyi minisztérium kérte a lakosságot, hogy a szerdai sztrájknapon lehetőleg tartózkodjon a fokozott sérülési veszéllyel járó tevékenységektől, például az intenzív sportolástól, és autóba is csak azok üljenek, akiknek ez feltétlenül szükséges.

Az NHS angliai orvosigazgatója, Sir Stephen Powis a BBC rádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott: szerdán lehetőleg „senki ne igya magát olyan részegre, hogy a sürgősségi osztályon kössön ki”.

A brit kormány a fegyveres erők 750 tagját helyezte készenlétbe a sztrájkoló mentők pótlására, közülük 150-et képeztek ki mentőautók vezetésére. A mentőautókat vezető katonák azonban nem használhatják a megkülönböztető jelzéseket, tilos jelzésen sem haladhatnak át, és nem vehetnek részt a közvetlen betegellátásban.

Nagy-Britannia évtizedek óta példátlan sztrájkhullámot él át ezekben a hetekben, mindenekelőtt a megélhetési költségek meredek emelkedése miatt. Az elmúlt napokban sztrájkoltak a vasutasok, a tanárok, a kórházi ápolók és a buszsofőrök. A vasúti dolgozók újabb sztrájkra készülnek, amely ezúttal szinte a teljes karácsonyi és újévi időszakra kiterjed.

A brit határőrizeti szolgálat alkalmazottai is többnapos, szintén az egész karácsonyi és újévi időszakot érintő sztrájkot hirdettek a legnagyobb brit repülőtereken. A szolgálat látja el az útlevél-ellenőrzési feladatokat is a határátlépő pontokon, és a brit kormány a szokásosnál hosszabb várakozási időre, fennakadások lehetőségére figyelmeztette a sztrájk idején Nagy-Britanniába készülő utazókat.

Rovatok