Index Vakbarát Hírportál

Kínában napokon belül valóra válhat az elképzelhetetlennek hitt forgatókönyv

2022. december 22., csütörtök 17:33

Egyre nehezebb helyzetbe kerül a kínai egészségügy, miután a kormányzat múlt héten enyhített az addig alkalmazott zéró-Covid-politikáján, amely komoly anyagi és pszichológiai nyomást gyakorolt a lakosságra. A kórházakat ellepték a megfertőződött betegek, az ágyak megteltek, így sokan kénytelenek a földön feküdni, a kórházi dolgozók és az orvosok pedig rendkívül kimerültek.

A kínai hatóságok még szerdán arról számoltak be, hogy két napja folyamatosan emelkedett a koronavírus-járvány áldozatainak száma, amit a temetkezési vállalatok képviselői is megerősítettek. A hatósági közlemény szerint a fertőzöttek száma 389 ezer, viszont több szakember is arra figyelmeztetett, hogy ezek a számok nem feltétlenül tükrözik a valóságot, mert a kötelező tesztelés megszüntetése óta jóval kevesebb tesztet végeznek.

Az egyik sanghaji kórház vezetése úgy véli, hogy a jövő hét végéig a 25 millió lakosú Sanghaj lakosságának fele, mintegy 12,5 millió ember fertőződhet meg. Sanghaj több kerületében is jelentősen lecsökkent a városi forgalom, és sok üzlet maradt zárva, miután beteget jelentő dolgozóik inkább otthon maradtak.

Kína az országos lakossági tiltakozásokat követően múlt héten enyhített az addig alkalmazott zéró Covid politikáján, amely komoly anyagi és pszichológiai nyomás alá helyezte az ország mintegy 1,4 milliárdos lakosságát.

A hivatalos statisztika szerint az országban eddig 5241 halálos áldozatot követelt a koronavírus,

ami csak töredéke ugyan a más országokban regisztrált haláleseteknek, de a jelenlegi adatok szerint a vírus újra gyorsan terjed Kínában.

Sokan nem kértek az emlékeztető oltásból

A kínai statisztikai adatok szerint a kínai lakosság átoltottsága 90 százalékos, a megerősítő oltást azonban a felnőtteknek csak az 57,9 százaléka vette fel, a 80 éves vagy idősebb korosztályból pedig csak 42 százalék.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról is, hogy Kína a hét elején hivatalosan is bejelentette az első koronavírus-fertőzéssel összefüggő halálesetet azóta, hogy a pekingi kormány a hónap elején felhagyott az országos zéró Covid politikával, és széles körű enyhítésekről döntött, mivel újabb bizonyítékok kerültek napvilágra a járványügyi intézkedések gazdasági kárairól.

EGYESEK SZERINT KÍNÁBAN A koronavírus miatti HALÁLOZÁSOK SZÁMA AKÁR MÁSFÉL MILLIÓ FÖLÉ IS EMELKEDHET A KÖVETKEZŐ HÓNAPOKBAN.

Peking egyik kerületében az egészségügyi dolgozók házról házra járnak, és felajánlják, hogy otthonukban beoltják az idős lakosokat – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.

A részben a kínai Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) által finanszírozott tanulmány szerint

HA A NEGYEDIK ADAG VAKCINÁZÁSI LEFEDETTSÉG 85 SZÁZALÉKOS, A VÍRUSELLENES LEFEDETTSÉG PEDIG 60 SZÁZALÉKOS LENNE, AKKOR A HALÁLOZÁSOK SZÁMA 26–35 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENNE.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kínai kórházak kezdenek megtelni az országot sújtó újabb koronavírus-hullám miatt. Dr. Michael Ryan, a WHO koronavírussal foglalkozó csoportjának vezetője arról tájékoztatott, hogy az intenzív osztályok zsúfoltak, annak ellenére hogy a tisztviselők szerint a fertőzésszámok viszonylag alacsonyak.

A Daily Mail cikke szerint az immunológusok azt jósolják, hogy a vírus elszabadulása miatt márciusig a kínai lakosság 60 százaléka megfertőződik. A lap által megszólaltatott szakértők véleménye szerint a mostani időszak még csak a kezdet, mert „nagyon kemény hónapok következnek”.

Földön fekvő betegek, összeeső orvosok

Közben megdöbbentő felvételek keringenek az interneten, amelyeken az látható, hogy lélegeztetőgépen lévő betegek lepték el az osztályokat, és sokan kénytelenek a földön feküdni, mert az összes ágy tele van. Az egyik videó azt mutatja be, hogy egy kimerült orvos összeesik, a krematóriumok tájékoztatása szerint pedig elfogyott a holttestek tárolására alkalmas hely.

David Livermore professzor, a Kelet-angliai Egyetem mikrobiológusa azt nyilatkozta a Daily Mailnek, hogy tavaszig több nagy járványhullám is végigsöpörhet Kínán.

Tekintettel Kína hatalmas lakosságára és a védőoltások alacsony arányára a veszélyeztetett idősek körében, magas halálozási adtatokra számítunk. Aggodalomra ad okot az is, hogy akiket beoltottak, azok elölt, teljes vírust tartalmazó inaktivált vakcinát kaptak, nem pedig a nagyobb védelmet biztosító nyugati mRNS-vakcinát

– közölte a professzor.

Óriási a gyógyszerhiány

A fertőzések példátlan hulláma a távol-keleti országban széles körű gyógyszerhiányt váltott ki. A pánikszerű vásárlás a szárazföldi Kína határain kívülre is kiterjedt: a Tylenol és az Advil generikus változatai Hongkong, Makaó, Tajvan és Ausztrália patikáiban is elfogytak, ami arra késztetett néhány helyi gyógyszertárat, hogy korlátozzák az eladásokat. Még az olyan házi szereket, mint az őszibarackkonzerv is elkapkodják az emberek, akik a Covid elleni küzdelem módját keresik.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok