Index Vakbarát Hírportál

Rekordszámú kínai harci gép hatolt be Tajvan légterébe

2022. december 26., hétfő 08:58

A tajvani nemzetvédelmi minisztérium bejelentette, hogy az elmúlt 24 órában rekordszámú kínai repülőgép hatolt a légterükbe. Eközben az indiai védelmi miniszter arról számolt be, hogy az ország 120 ballisztikus rakéta beszerzéséről döntött, amelyeket India Kínával és Pakisztánnal közös határvidékére fognak telepíteni.

A tajvani nemzetvédelmi minisztérium azt közölte, hogy 24 óra leforgása alatt Kína 71 repülőgépe hatolt be Tajvan légterébe, ami a legtöbb azóta, hogy Tajpej 2020 szeptemberében elkezdte közzétenni a napi adatokat ezekről az esetekről – számolt be az MTI. A minisztérium szerint Kína hét hadihajóját is észlelték Tajvan közelében. Ezt megelőzően vasárnap a kínai hadsereg hadgyakorlatot tartott a szigetország térségében, válaszul az Egyesült Államok és Tajvan „cinkos összejátszására”, mivel Joe Biden amerikai elnök aláírta, hogy 2 milliárd dollárnyi katonai kölcsönt folyósít Tajvannak.

A korábbi legnagyobb méretű légtérsértés Tajvannál augusztusban volt, akkor 24 óra alatt 66 kínai repülőgépet számoltak össze. Kína saját területeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta önálló kormánya van. Peking és Tajpej között azután újult ki a feszültség, hogy Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház akkori elnöke augusztusban a heves kínai tiltakozás ellenére látogatást tett a szigeten.

Az indiai határon is fokozzák a készenlétet

Eközben India 120 Pralay, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta beszerzéséről jelentett, melyeket a Kínával és Pakisztánnal közös határára fog telepíteni. Rajnath Singh, indiai védelmi miniszter szerint először az indiai légierő kap a rakétákból, majd a szárazföldi erőknek is szállítanak.

A Pralay 150-500 kilométeres távolságban képes célpontokat eltalálni, de a rakéta hatótávolsága növelhető. A Pralay kommunikációs központok, légvédelmi állások, ellenséges repülőterek hagyományos fegyverekkel való megsemmisítésére szolgál.

India többször került katonai konfliktusba a vele szomszédos Kínával és Pakisztánnal.

Legutóbb december közepén csaptak össze indiai és kínai határőrök az északkelet-indiai Arunácsal Prades államban. India és Kína között 3800 kilométernyi ki nem jelölt határ húzódik, ami a felek között évtizedes feszültséget szított.

Rovatok