Index Vakbarát Hírportál

Tetőponton a feszültség Észak-Koszovóban

2022. december 28., szerda 06:16

A Belgrádból érkező utasítástól függ, hogy lesz-e összetűzés Észak-Koszovóban. Albin Kurti koszovói kormányfő közölte, hogy a Pristina ellenőrzése alatt álló rendőrség bontja el az észak-koszovói szerbek által emelt barikádokat, amennyiben erre a NATO irányítása alatt álló KFOR nem hajlandó. A KFOR parancsnoka szerint mindenki tartózkodjon az erőfitogtatástól, párbeszéd útján kell megoldást találni.

Kurti szerint a barikádok leginkább magukat az északon élő szerbeket akadályozzák, de ezzel megsértik az alkotmányt, a törvényeket és a közrendet is – írja az szmsz.press.

Ez elsősorban a mozgás szabadsága elleni cselekmény. A KFOR, az idei 23. évében azzal dicsekedett, hogy a békéért, a biztonságért, de mindenekelőtt a mozgásszabadságért száll síkra. Na, most akkor ezt tettekkel is bizonyíthatja. Ha nem akarja bizonyítani, akkor majd, sajnos nekünk kell foglalkoznunk a barikádokkal

– közölte a koszovói kormányfő.

Hozzátette, először megpróbál beszélni a KFOR képviselőivel, ezt követően pedig eldönti, mit és hogyan tovább. Kiemelte, amennyire Pristinán múlik, a barikádokat incidens nélkül el tudják bontani.

A koszovói kormányfő szerint az útzárlatokat Belgrádból rendelték el, és mint mondta, a barikádokon félkatonai alakulatok vannak, amelyek saját struktúrával és utasításokkal rendelkeznek. Azt mondta, a Belgrádból érkező utasítástól függ, lesz-e incidens Észak-Koszovóban.

Fontos a párbeszéd

Angelo Michele Ristuccia vezérőrnagy, a Koszovóban állomásozó békefenntartó erők, a KFOR parancsnoka arra szólította fel a feleket, hogy tartózkodjanak az erőfitogtatástól, a barikádok miatti feszültséget pedig párbeszéd útján kell rendezni.

A pristinai RTV 21 televízióhoz küldött sajtónyilatkozatában a parancsnok azt mondta, hogy a KFOR a párbeszéd folyamatának valamennyi résztvevőjével szoros kapcsolatot tart fenn.

Ristuccia azt üzente, fontos, hogy mindkét fél mellőzze az olyan retorikát és kerülje azokat az akciókat, amelyek tovább növelnék a feszültséget, vagy a helyzet eszkalálódását okoznák, és aláhúzta, a KFOR mindenkitől elvárja, hogy tartózkodjon a provokatív erőfitogtatástól, és ahelyett keressék a lehető legjobb megoldást, amivel garantálni lehet a békét és a biztonságot minden nemzeti közösség számára.

A koszovói szerbek már legalább 14 helyen emeltek barikádokat azóta, hogy a pristinai hatóságok őrizetbe vették többek közt Dejana Pantic volt koszovói szerb rendőrt. Az útlezárásokkal való tiltakozás már 18. napja tart.

(Borítókép: Albin Kurti 2022. május 4-én. Fotó: Omer Messinger / Getty Images)

Rovatok