Index Vakbarát Hírportál

Az új izraeli kormány máshogy vélekedik a nők elleni erőszak ügyében

2022. december 28., szerda 22:05

Várhatóan csütörtökön felesküszik az új izraeli kormány, mely az ultraortodox pártok kéréseit veszi elsődlegesen figyelembe. Új alapokra kívánják helyezni az állampolgársági és bevándorlási jogokat, az asszimiláció helyzetét, a kóserengedélyek ügyét, valamint a nők elleni erőszak kérdését.

Az új izraeli kormány teljesíti az ultraortodox pártok számos pénzügyi és politikai kérését – jelentette be szerdán az MTI. A várhatóan csütörtökön felesküdő új, hatodik Netanjahu-kormány hivatalba lépésével a koalíciós egyezmények alapján hatályukat vesztik az előző kormány által hozott vallási tárgyú törvények, többek között a kóserengedélyek reformja és az előző kormány idején történt városi rabbikinevezések.

Az askenázi ultraortodoxok Egyesült Tórapártja adja majd a lakásügyi minisztert és a Jeruzsálem és Zsidó Hagyományok Minisztériumának vezetőjét, melyet korábban Jeruzsálemi és Örökségvédelmi Minisztériumnak neveztek. Emellett három miniszterhelyettesi és a kneszetben több elnöki posztot, köztük a költségvetési bizottságot is megkapták.

Az ultraortodox pártokkal kötött megállapodás szerint szigorítani fogják a bevándorlási törvényt az asszimiláció megelőzése érdekében, hogy kevesebb olyan ember kaphasson automatikusan izraeli állampolgárságot, aki a zsidó vallási jog, a halacha szerint nem számít zsidónak. Jelenleg mindenkit megillet az Izraelbe vándorlás joga,

aki bizonyítani tudja, hogy legalább egy nagyszülője zsidó volt.

Emellett növelik a vallási fiúiskolák, a jesivák költségvetését és a vallásos közönségnél lehetőség nyílik külön kulturális rendezvények megtartására férfiak és nők számára. Alaptörvényben tervezik rendezni az ultraortodoxok mentesítését a katonai szolgálat alól.

A jesivák bizonyítványait egyetemi alapdiplomával (BA) egyenértékűnek ismerik el az állami hivatalokra kiírt pályázatoknál, valamint a tisztviselői fizetéseknél és illetményeknél, a vallási iskolákban eltöltött évek beleszámítanak a szolgálati időbe.

A megállapodás értelmében a kormány nem fogja jóváhagyni Izrael csatlakozását az Isztambuli Egyezményhez, mely fellép a nők elleni erőszakkal szemben.

Tilthatják majd a kórházak a pészah nyolcnapos idején a nem kóser étel, például kenyér bevitelét a kórházakba, valamint a patológiai intézet szombatonként szünetelhet – írja az MTI.

A Likud és a keleti ultraortodoxokat képviselő Sasz párt koalíciós egyezménye szerint a pártot vezető Arije Deri miniszterelnök-helyettes, bel- és egészségügyi miniszter lesz, majd két év múlva átveheti a pénzügyminisztériumot is. Emellett ez a párt szerezte meg a vallási, a népjóléti tárcát, valamint két miniszterhelyettesi hivatalt.

Abban is megállapodtak, hogy a marokkói születésű Arie Deri javaslata alapján nevezik ki Izrael marokkói nagykövetét, valamint Izrael egyik amerikai konzulját – valószínűleg Izrael Los Angelesben működő főkonzulátusának vezetőjét.

Rovatok