Index Vakbarát Hírportál

Szorul a hurok Donald Trump körül, nyilvánosságra hozhatják adóbevallásait

2022. december 30., péntek 15:00

Nyilvánosságra hozhatják Donald Trump korábbi amerikai elnök adóbevallásait a képviselőházi bizottság döntése értelmében, miután kiderült: a korábbi sikeres üzletember elnöksége alatt több évben sem fizetett adót, adóbevallásait pedig a hatóságok sem vizsgálták meg megfelelően.

Nem csak a Capitolium ostromának következményei miatt kerülhet bajba Donald Trump, adóügyei miatt is szorul a hurok a korábbi amerikai elnök körül. Ahogy arról az Index is beszámolt, Trump akár húszéves börtönbüntetésre is számíthat, amennyiben bűnössége bebizonyosodik a 2021. január 6-i, a törvényhozási épületnél zajló erőszakos megmozdulásokkal összefüggésben. 

Az exelnök feje most azonban más miatt fájhat igazán, ugyanis Donald Trump többször szembeszállt a konvenciókkal, és mind elnökjelöltként, mind hivatalban lévő elnökként elutasította adóbevallásainak közzétételét. Az Egyesült Államok adóhivatalának (IRS) felügyeletéért és az adópolitikáért felelős bizottság már régóta kereste, és végül néhány hete végre megszerezte Trump 2015 és 2020 közötti időszakra vonatkozó adóbevallásait – a sikeres üzletember kárára.

A jelentésből kiderült, hogy Donald Trump elnökségének utolsó éveiben egy dollárnyi adót sem fizetett be, az adóhivatal pedig hivatali ideje alatt nem is ellenőrizte rendesen az akkori elnököt. 

A demokraták által ellenőrzött amerikai képviselőházi bizottság emiatt most arra készül, hogy pénteken

nyilvánosságra hozza Donald Trump volt elnök hatévnyi adóbevallását, néhány nappal azelőtt, hogy a republikánusok átveszik az irányítást az ülésterem felett.

A House Ways and Means Bizottságának elnöke, Richard Neal még 2019-ben kérte a vizsgálatot, azzal érvelve, hogy a kongresszusnak alaposan meg kell néznie az érintett dokumentumokat.

Trump, aki 2017-ben lépett hivatalba, évtizedek óta az első elnökjelölt volt, aki nem hozta nyilvánosságra adóbevallásait, ráadásul beperelte a bizottságot, hogy titokban kell tartania azokat.

A legfelsőbb bíróság novemberben döntést is hozott az ügyben, azonban kárára a bizottság javára. A demokraták által ellenőrzött képviselőház a téli szünet elhagyása előtt aztán elfogadott egy törvényjavaslatot, amely felhatalmazza az IRS-t, hogy a beiktatásukat követő 90 napon belül el kell végezni az elnökök adóbevallásának ellenőrzését.

A bizottság egy múlt heti jelentésében ismertette a dokumentumok vizsgálatának eredményeit, kijelentve, hogy az IRS megszegte saját szabályait, amikor négy évből háromban nem auditálta Trumpot, amíg elnök volt. A testület által közzétett részletek szerint Trump emellett nem fizetett jövedelemadót 2020-ban, az utolsó teljes elnöki évében, annak ellenére sem hogy több millió dollárt keresett szerteágazó üzleti birodalmából.

A feljegyzések szerint Trump jövedelme és adókötelezettsége jelentős ingadozást mutatott 2015 és 2020 között, az első elnökválasztási pályázata és az azt követő hivatali időszak alatt, azaz Trump és felesége, Melania jelentős levonásokat és veszteségeket könyvelt el, és ezek közül több évben kisebb értékben vagy egyáltalán nem fizettek jövedelemadót.

A demokraták szoros időtervben dolgoztak, hogy megtalálják a módját, hogyan kezeljék a hozamokat, miután megszerezték, tekintettel arra, hogy a republikánusok január 3-án veszik át a Ház irányítását, miután csekély fölénnyel nyertek a novemberi, félidős választásokon.

(Borítókép: Donald Trump 2018. január 9-én. Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images)

Rovatok